Már több, mint egy hónapja tart az észak-szíriai kurd határváros, Kobáne ostroma (arabul Ajn al-Arab). A helyzet szinte napról-napra változik, az Iszlám Állam (ISIL) nevű terrorista szervezet ugyanis minden erejével igyekszik elfoglalni a stratégiai és propaganda okokból kiemelt jelentőségű kurd települést. Eközben a kurd milíciák az utolsó emberig harcolnak a „kalifátus” ellen. A helyzet odáig fajult, hogy a terroristák minden jel szerint vegyi fegyvereket vetettek be az ostrom során.
Hosszabb, ké trészes külpolitikai elemzésben mutatjuk be az Iszlám Állam ámokfutásait Szíriában és Irakban, a kobánei csatához vezető utat, a kurd település jelentőségét, valamint a csata lehetséges kimenetelét a nemzetközi kapcsolatokra, különösen a török-kurd viszonyra.
Minden út Kobánéba vezet
Júniusban az iraki Moszul elfoglalása után az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) nevű terrorista csoport valóságos ámokfutásba kezdett Irak területén. Júliusban és augusztusban egymás után estek el az iraki falvak és városok, sőt a dzsihadisták már Bagdadot fenyegették. A terrorszervezet önbizalma jelentősen megnőtt, júliusban átnevezték magukat Iszlám Államnak, amely valójában se nem iszlám, se nem állam. Bagdad ostroma szerencsére nem következett be: egyrészt az iraki hadsereg is összeszedte magát és az őket támogató síita milíciák együtt több helyen is megállították a „kalifátus” harcosait, másrészt pedig a terroristák által elfoglalt területen lázadások törtek ki, mint például az el-Anbár tartományban, ahol 30 szunnita törzs a”kalifátus” ellen fordult.
Ezenkívül megbukott Núri al-Máliki iraki miniszterelnök is, akit sokan az iraki helyzet egyik fő okozójának tartanak, mivel a szunnitákat és a kurdokat kirekesztette a politikából és a vezetésből. Helyére Haider al-Ábádi került, aki viszont azonnal békejobbot nyújtott az iraki kisebbségeknek és a hosszas vitatkozások után megalakult iraki kormányban is fontos pozíciókat biztosított számukra.
Az iraki harcok után félő volt, hogy terrorista szervezet újabb országok felé fordul. Jordániában attól tartottak, hogy keletről megjelennek a dzsihadisták – mivel ott amúgy is nagy volt a támogatottságuk és szinte „felszabadítóként” várták őket – Rijád 30 000 katonát küldött az iraki-szaúdi határra. Elrendelve, hogy 900 kilométer hosszan kerítésrendszert építsenek ki a határon; Afganisztánban az al-Kaida bejelentette, hogy inkább az indiai szubkontinensre vonul, mert egymás után állnak fel az Iszlám Állam zászlóaljai a közép-ázsiai országban; Jemenben az Arab-félsziget al-Kaidája (AQIM) Nigériában pedig a Boko Haram esküdött hűséget Abu Bakr al-Baghdadinak, a titokzatos kalifának.
Szerencsére komolyabb harcokra nem került sor, kivéve Libanont: a „kalifátus” és a vele szövetséges, al-Kaida irányítású al-Nuszra Front lerohanta a libanoni-szíriai határon fekvő Arszál városát. Habár a helyi hadseregnek sikerült pár nap alatt visszafoglalni a települést, koránt sincs nyugalom a cédrusok országában. Tripoliban ismét harcok dúlnak; a terroristák 22 katonát és rendőrt ejtettek túszul Arszálban, akiket egymás után végeznek ki; miközben a szunnita és síita családok elrabolják egymás tagjait és lezárják a fontosabb utakat.
De térjünk vissza Irakhoz. Mivel az iraki kurdok – nyugati fegyverekkel felszerelve – megindították az offenzívát az Iszlám Állam ellen, a „kalifátusnak” nem sok lehetősége volt arra, hogy merre terjeszkedjen tovább. Az „iraki fronton” a folyamatos ellentámadások miatt több helyen is vissza kellett vonulniuk, ezért Szíriára koncentráltak. Augusztus 25-én a dzsihadisták – iszonyatos veszteségek árán – elfoglalták a szíriai al-Tabka légibázist. Habár az ország hadserege visszavonult és nem engedte, hogy a fegyverek a terroristák kezébe kerüljenek, az Iszlám Állam valójában óriási stratégiai győzelmet aratott. Ezzel ugyanis a szíriai légierő hatótávolsága csökkent, dzsihadisták előtt pedig „megnyílt” a kurd területek és Észak-Szíria felé vezető út, egészen a szimbolikus jelentőségű Aleppó városáig. A kurd Kobáné azonban a „kalifátus” útjában állt, amit a terroristáknak egy sikeres aleppói offenzíva érdekében mindenképp el kell foglalniuk.
Az utolsó emberig
A kobanei csata már 2014 februárjában elkezdődött: az Iszlám Állam március 13-án foglalta el a térségben található Qara Qozaq hidat, azóta harcban álltak a Kurd Népvédelmi Egységekkel (YPG). Nyáron szinte folyamatosan zajlottak kisebb összecsapások, de többnyire állóháború alakult ki a felek között. A helyzet szeptemberben változott meg: az al-Tabka légibázis elfoglalása után csökkent Szíria keleti részein a légitámadások száma, s ezt kihasználva az Iszlám Állam erősítést küldött a Kobánénál harcoló erőinek.
A dzsihadisták ezrein kívül tüzérségi eszközök, terepjárók, sőt tankok is érkeztek az ostromra. Ennek hírére humanitárius válság alakult ki, mivel a kurdok elindultak Törökország felé. Azóta több mint 250 000 kurd él a menekülttáborokban a határ török oldalán. A kurd YPG visszavonult az állásaiból és Kobáné városába vetette be magát, ahol bejelentették, hogy az utolsó emberig harcolnak, mivel ha a várost elfoglalják a terroristák, akkor egy diplomata szavaival élve „újabb Srebrenica következhet be.”
Azonban nemcsak Szíria felől áramlottak a kurdok Törökországba: miután a legtöbb kurd férfi biztonságban tudta a családtagjait, indult is vissza harcolni a terroristák ellen. Hozzájuk csatlakoztak a törökországi kurdok is, köztük a PKK (Kurd Munkáspárt) harcosai. Törökország viszont lezárta a határokat és nem engedte át őket. Emiatt szeptember végén egymás után törtek ki az összecsapások a kurdok és a török határőrség között.
Nem egyszer előfordult, hogy a kurdok egyszerűen megkeresték a leggyengébben őrzött határszakaszt, átvágták a szögesdrótokat és felszámolták a hálókat is. Végül Ankara tűzparancsot rendelt el, amely miatt több kurd is életét vesztette. Sőt, kurd önkéntesek kezdtek el gépkocsikon járőrözni a határ mentén, meg voltak győződve ugyanis arról, hogy a török titkosszolgálat fegyverrel látja el a dzsihadistákat, török kormány pedig hagyja, hogy Isztambulban és Ankarában toborozzanak erősítést.
A török-kurd viszony megromlásáról azonban az elemzés következő részében olvashatnak majd bővebben.
A város ostroma szeptember 21-én vette kezdetét. A hadi helyzet szinte állandóan változott. Volt, hogy a YPG öt támadást is visszavert egy nap alatt, de a következő napon kétszer annyi terrorista indított újabb rohamot. A mélypont október elején volt: a dzsihadisták elfoglalták a város körüli stratégiai dombokat, egymás után küldték az öngyilkos merénylőket a YPG állásai ellen, akik nemcsak a kurd fegyveresekkel, hanem néha a saját harcosaikkal is végeztek. Az Iszlám Állam nagyon gyorsan bevette a város három kerületét: annak ipari részét, Maktada al-Dzsadidát és Kani Arabanét, sőt, fekete zászlójukat az egyik kurd katonai parancsnokság épületére is kitűzték.
Október 9-én azonban fordulópont következett be a kobánei csatában. A folyamatos fegyver és emberanyag utánpótlásnak, valamint a koalíciós erők és a szíriai légicsapásoknak köszönhetően sikerrel jártak a kurd ellentámadások és október 20-a után már arról számoltak be parancsnokaik, hogy az Iszlám Állam kivonult a városból és beásta magát a környező településekre.
Jelenleg (október 27) tehát úgy néz ki, hogy az Iszlám Állam ezt a csatát elvesztette, de korántsem hagyják annyiban: a múlt héten ugyanis olyan beszámolók láttak napvilágot, miszerint a „kalifátus” vegyi fegyvereket vetett be a város védői ellen, amelyeket még nyáron zsákmányoltak az iraki Mutána betonbunkereiből, ahol 2500 vegyifegyveralkatrészt tárolt a bagdadi kormány.
Stratégiailag elsőrangú
A kegyetlen harcok oka, hogy Kobáne – mind a kurdoknak, mind a dzsihadistáknak – óriási jelentőséggel bír, katonai, stratégiai és propaganda szempontjából egyaránt. A város ugyanis a kurdok egyik „éléskamrája”. A helyiek ugyanis főleg mezőgazdaságból élnek és télre nagyon sok terményt raknak félre, miközben a civilek jelentős számú haszonállatot is hátra hagytak.
Ennél sokkal fontosabb a stratégiai jelentősége: a város elfoglalásával az Iszlám Állam a török-szíriai határ meglehetősen hosszú szakaszán szerezhette volna meg az irányítást. Sőt, mivel a harmadik legnagyobb szíriai kurd város gyakorlatilag az észak-szíriai kurd területek közepén helyezkedik el, elvesztésével elvágtak volna bármilyen kurd utánpótlást vagy csapatmozgást.
Ezenfelül nem szabad kihagyni azt sem, hogy a kurd ellenállás szimbólumává vált a város és ha legyőzték volna a kurdokat, az óriási csapás lett volna nemcsak a szíriai YPG , hanem az iraki pesmargákra moráljára is.
A város az Iszlám Állam nézőpontjából is hasonló jelentőséggel bír: Kobáne ellenőrzésével közvetlen összeköttetés alakulna az általuk ellenőrzött északnyugati szíriai területek, valamint Rakka – a „kalifátus fővárosa”- között. Továbbá a terrorista csoport előtt megnyílna az út Aleppóig, ami azt jelenti, hogy a kurdokkal együtt bedarálhatja a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék állásait is.
Mivel tudjuk, hogy egy szélsőséges iszlamista terrorista csoportról van szó, ezért nem hagyhatóak figyelmen kívül a „propaganda tényezők” sem: óriási morális győzelem lett volna, hogy a terroristák úgy aratnak sikert, hogy állandóan bombázzák őket a takfírik (hitetlenek). Ezenfelül mészárlásra került volna sor a kamerák előtt, hogy ezzel törjék meg a kurd harci szellemet. Főleg a női kurd harcosokon álltak volna kegyetlen bosszút.
Folytatjuk…
Krajčír Lukács
Forrásokat a cikkben találod meg.
Előzmények:
A Sötétség Serege – Irak az összeomlás határán
A tomboló káosz – Az iraki konfliktus és a Közel-Kelet
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!
Megosztás:
Címkék: al-Nuszra Arszál bombázások csata dzsihadisták Irak Iszlám Állam Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) kalifátus Kobáne Libanon ostrom stratégiai jelentőség Szíria terroristák vegyi fegyver
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
osama
2014. okt. 31. 00:03Azért szörnyű látni, ahogy a nyugat a kurdokkal végezteti el.a piszkos munkát, amihez senkinek sem fűlik a foga. Kérdés, hogy mi lesz ezekkel a fegyverekkel a kurdok kezében az ISIS legyőzése után. Lehet hogy azért vállalják az élő frontvonalat, mert tudják, hogy ez az önálló Kurdisztán ára?
sikorsky
2014. okt. 31. 09:25Kedves Osama A kérdésed az "egymillió dolláros kérdés", amelyre minden elemző és közel-keleti szakértő keresi a választ, de senki nem tud biztosat. Egy korábbi cikkünk (https://korkep.sk/cikkek/kulugyek/2014/06/30/a-tombolo-kaosz-az-iraki-konfliktus-es-a-kozel-kelet) végén foglalkoztunk azzal, hogy ezt miért nem fogadják el a régió államai, főleg Törökország (erről bővebben a következő fejezetben is lesz szó). A Nyugat nézőpontjából a kurdok maradtak az egyetlen "reális opció" az ISIS ellen, mivel csak bombázással nem lehet legyőzni az ellenséget: az iraki sereg leszerepelt (ami azért nem teljesen igaz), a szíriaival és az iránival nem közösködünk (Aszad és Teherán még mindig ellenség), a törökök kimaradnak (pl. nem szálltak be koalícióba, nem adták át repülőteret) és bár Szaúd-Arábiának erős hadserege van, messze van a frontoktól (meg azért mai napig tisztázatlan kapcsolatai vannak az ISIS és hasonló csoportokkal). Szóval maradtak a kurdok, akiknek azért modernebb fegyverek kellenek, főleg mert Moszul után az ISIS szép kis nyugati technológiára (páncélosokra, helikopterekre, de még drónokra is) tett szert. Még szeptemberben történt, amikor Németország azt ígérte - és már talán teljesítette is - hogy az iraki kurdoknak modern nyugati kézifegyvereket szállítanak, amin persze Ankara teljesen ki volt akadva és tiltakozott a szállítmány ellen. Az, hogy mi lesz akkor, ha a kurdok legyőzik az ISIS minden jel szerint jön a függetlenségi harc: először Irakban, majd Szíria, Törökország és végül Irán nyugati területei. Az amerikai vezetés és nyugat-európai országok egyelőre nem nagyon mernek ebben a kérdésben nyilatkozni, habár azt Washington többször leszögezte, hogy ő Irak egybenmaradása mellett foglalnak állást. Ugyanakkor vannak államfők, akik már augusztusban kijelentették, hogy "kívánatos lenne egy független Kurdisztán" léte. Talán nem kell mondanom, hogy melyik ország volt az, amelyik támogatja a kurd önálló államot, mert ezáltal még inkább megoszlik a Közel-Kelet és kettészakad a "síita félhold".
A kommenteket lezártuk.