Elfogadható a migrációs krízis megoldására összeállított EU-török megállapodás-tervezet Szlovákia számára – nyilatkozta Brüsszelben Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Tanács ülésének nyitónapján, csütörtökön.

 

Persze senki sem tudja, mi lesz a csúcs végeredménye, mert gyakran az utolsó pillanatban változnak a dolgok – fogalmazott a szlovák kormányfő, Ahmet Davutoglu török kormányfő március 7-én, váratlanul előterjesztett javaslataira utalva.

 

Fico: áttelepítés csak önkéntes alapon

 

 hirdetes_810x300  

Robert Fico leszögezte, ha megállapodás születik a szíriai állampolgárok Törökországból az unióba való áttelepítéséről, azt Szlovákia csak úgy tudja elfogadni, ha önkéntes alapon és nem kötelező kvóták alapján történik az elosztás, valamint ha számuk nem emelkedik a már elfogadott 160 ezer fölé. (A kiszivárgott megállapodás-tervezet eleve önkéntes befogadásról beszél.)

 

EU-csúcs
EU-csúcs. Kép: TA 3

 

A körvonalazódó menekültügyi megállapodás keretében a legutóbbi, március elején tartott csúcsértekezleten Ankara további pénzügyi támogatást kért az uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá újabb öt fejezet megnyitását a vele folytatott csatlakozási tárgyalásokon, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkötelezettségét a török állampolgárokkal szemben.

 

Szíriaiért szíriait

 

A törökök ezért cserébe visszafogadnák a megállapodás hatályba lépése után az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét.

 

Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. A kiszivárgott tervezet ez utóbbi kapcsán 72 ezer szír befogadását említi.

 

MTI

 

Nyitókép: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!