Az EU vezetése szerint a 28 tagállamból álló blokkból hiányzik a következetesség és nemzeti önérdekük követésével aláássák a közös európai elképzelést.

 

„Túl sok a részmunkaidős európai”, mondta a törvényjavaslatok benyújtásáért felelős Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker. Ő és több más európai politikus Rómában folytattak diskurzust az EU államiságával kapcsolatban.

 

Az egykori luxemburgi miniszterelnök szerint a korábbi „megosztó hangulat már teljesen megszűnt” az EU döntéshozásában, ezzel utalva az egséges európai állam ltrehozásának realitására. Donald Tusk, Európai tanács elnöke a találkozón kifejtette, hogy a legfontosabb az európai külső határok védelme: „Az egységes vízió, egységes EU állam idája… egy illúzió”, mondta, hozzátéve, hogy a józan ész politikájára lenne szükség.

 

 hirdetes_810x300  
Forrás: 888.hu
Forrás: 888.hu

 

Az európai parlamentben a 751 EP képviselő mintegy negyede euroszkeptikus, akik ellenzik a tagállamok integrációjának elmélyítését. Ők attól tartanak, hogy létrejön egy „európai szuperállam”, amely kiveszi a nemzetállamok kezéből az irányítást. Példáként az euró-övezeti integrációt hozzák fel, amelynél a közös valuta és a bankrendszer központosítása megakadályozta, hogy a nemzetállamok leértékeljék valutájukat (ezzel javítsák az exportot, növeljék a foglalkoztatottságot).

 

Az EU-párti politikusok ellenben azt hangoztatják, hogy a gazdasági és migránsválság problémáját csakis közös, minden pontban azonos fellépés tudja megoldani.

 

A piszkos V4

 

Juncker neheztel egyes európai országokra: „Főállású európaiak, mikor vinni, és részmunkaidősök, mikor adni kell.”. Ezzel az EB elnöke arra célzott, hogy elsősorban a V4-ek következetesen elutasítják a kötelező betelepítési kvótákat, amelynek törvényjavaslatát épp a Juncker-vezette EB nyújtotta be a minap. A beadvány állítólagos célja, hogy tehermentesítse a migránsáradat frontvonalában tartózkodó Görögországot és Olaszországot.

 

chartoftheday_3825_how_refugees_will_be_resettled_across_the_eu_nstatista_com
Így nézni ki 120 ezer migráns szétosztása. Forrás: statista.com

 

Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, „Gyakran ezek azok a tagállamok, akik sokat kapnak az EU kohéziós alapjaiból, és nem támadja, hanem támogatja őket Brüsszel”.

 

Azért némi kiegészítés elkél a fenti kijelentésekhez. Juncker, aki a leghangosabban állt ki Angela Merkel migrációs politikája mellett annak a Luxemburgnak a miniszterelnöke volt, aki egyetlen repülőgépnyi migránst fogadott be csupán, és utána megálljt parancsolt. Ráadásul Juncker korábban épp azért kényszerült visszaadni kormányfői mandátumát, mert kiderült, hogy multiknak segített adót elkerülni, és az általa felügyelt titkosszolgálatoknál túlköltekezések és törvénytelenségek voltak.

 

Martin Schultz kijelentéséhez pedig annyi pontosítás szükséges, hogy csak Németország egyetlen évben kétszer annyi plusz adóbevételhez jut a kelet-európai tagállamok vendégmunkásainak adójából, mint amennyit Szlovákia 2007 és 2020 között a kohéziós alapból meríthet.

 

Donald Tusk véleményével, miszerint védeni kell a határokat, kevesen vitatkoznának.

 

BBC, Körkép.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!