Frissítve: 02.43 Alacsony volt a választási részvétel a romániai önkormányzati választásokon. Országosan 48,3 százalék, ami kisebb, mint négy évvel ezelőtt. Hargita megyében szavaztak az egyik legkevesebben, Kovászna megye pedig  sereghajtó lett az önkormányzati választások részvételi arányát tekintve az eddigi eredmények alapján.

 

Az ország fele vasárnap otthon maradt.

 

Magyar szempontbóla közel 150 ezres Marosvásárhelyen, a több, mint százezer lakosú Szatmárnémetiben és a mintegy 35 ezres Székelyudvarhelyen volt a legizgalmasabb a verseny.

 

 hirdetes_810x300  

A legnagyobb magyar politikai erő, az RMDSZ éjfélkor bejelentette, hogy 150 polgármesteri helyet már biztosan szereztek.

 

 

Helyi idő szerint hajnali háromra ez a szám 193-ra emelkedett:

 

 

Nő vezeti Bukarestet

 

A romániai rendszerváltozás óta először nyerte a bukaresti főpolgármesteri tisztséget a balközép PSD.

 

firea gabriela
Gabriela Firea, Bukarest új, szociáldemokrata főpolgármestere. Kép: gabriela-firea.ro

 

Kolozsvár

Emil Boc simán nyert Kolozsváron, Horváth Anna a második helyen végzett, az eredménnyel azonban elégedett. Az RMDSZ szerint megszerezheti az alpolgármesteri széket.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így értékelte az eredményt a Főtér.ro-nak:

 

Magyar szempontból Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen volt a legizgalmasabb a verseny.

 

Székelyudvarhely magyar kézben

 

Gálfi Árpád, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltje nyerte meg a székelyudvarhelyi polgármester-választást – közölte a jelölt kampánystábjától származó információkra hivatkozva a Székelyhon portál.

 

Marosvásárhelyen szoros volt a verseny

 

Hétfőn hajnali fél egykor csak ennyit lehetett biztosan megállapítani, miután a párhuzamos szavazatszámlálás adatai is a megszokottnál lassabban érkeztek be a kampányközpontokba. Éjjel fél 2-kor a maszol.ro szerint Dorin Florea 1500 szavazattal vezetett Marosvásárhelyen Soós Zoltánnal szemben.

 

Szatmárnémeti

 

80 százalékos feldolgozottságnál  Kereskényi Gábor és az RMDSZ csapata közel 5 ezer szavazattal  vezetett.

 

Frissítve: Hajnali 2-re biztossá vált, hogy Kereskényi Gábor győzött.

 

Csíkszereda

 

Egy év „szünet” után újból Ráduly Róbert Kálmán lesz Csíkszereda polgármestere, aki a szavazatok 72 százalékát gyűjtötte be. Dorin Florea és Soós Zoltán választási eredménye fej-fej melletti, alig néhány száz szavazat volt a különbség.

 

Ráduly Róbert, Csíkszereda régi új polgármestere. Kép: maszol.ro

 

Nagyvárad

 

A részleges eredmények szerint harmadszorra is polgármesterüknek választották Ilie Bolojant a nagyváradiak. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a szavazatok 70 százalékát gyűjtötte be.

 

Szepsiszentgyörgy

 

Antal Árpád győzött Szepsiszentgyörgyön.

 

A romániai önkormányzati választások végeredményeiről a hétfői nap folyamán számolunk be.

 

Körkép.sk, MTI, Transindex.ro, Főtér.ro, Székelyhon.ro, Maszol.ro

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.