Az elmúlt órákban azonosították a nizzai terrortámadás elkövetőjét. A merénylő a Bastille bevételének évfordulóját ünneplő tömegbe hajtott egy teherautóval. Eddig 84 megerősített halálesetről tudni.

 

A kegyetlen merénylet egyedüli végrehajtója a 31 éves Mohammed Lahouaiej Bouhlel, egy tunéziai születésű francia állampolgár, ráadásul Nizzában élt. Korábban a rendőrség már letartóztatta kisebb bűncselekményekért.

 

Bouhlel több mint két kilométeren keresztül gázolt át a tömegen, rengeteg áldozatot és sérültet hagyva maga után. Végül egy civil segítségével a rendőrök állították meg a kocsit, majd tűzharcban lelőtték a férfit.

 

 hirdetes_810x300  

A támadás során három rendőr 200 méteren keresztül követte a teherautót, ami először a járdán haladt. Bouhlel ekkor még nem használt lőfegyvert. Ezután hirtelen átcsapott a út közepére, ahol rövid időn belül harminc embert ütött el.

 

Ekkor egy járókelő ugrott fel az autóra és állította meg a terroristát, aki erre fegyvert rántott, és tüzet nyitott. A rendőrök közben beérték a teherautót, viszonozták a tüzet, melynek során Bouhlelt halálosan megsebesítették. A terroristát megállító férfi hogylétéről egyelőre nincs információ.

 

Bodies are seen on the ground after a truck ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday in Nice, France. REUTERS/Eric Gaillard
Az áldozatok letakart holtestei és hozzátartozóik. Forrás: Reuters.com

 

French police forces and forensic officers stand next to a truck July 15, 2016 that ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday on the Promenade des Anglais killing at least 60 people in Nice, France, July 14. REUTERS/Eric Gaillard
Aprólékos vizsgálatnak vetik alá a tárgyi bizonyítékokat. A képen a rendőrség nyomszakértői a „gyilkos fegyver” mellett. Forrás: Reuters.com

 

French police forces and forensic officers stand next to a truck July 15, 2016 that ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday on the Promenade des Anglais killing at least 60 people in Nice, France, July 14. REUTERS/Eric Gaillard
French police forces and forensic officers stand next to a truck July 15, 2016 that ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday on the Promenade des Anglais killing at least 60 people in Nice, France, July 14. REUTERS/Eric Gaillard

 

A body is seen on the ground after a truck ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday in Nice, France. REUTERS/Eric Gaillard
Az egyik áldozat és játéka. Forrás: Reuters.com

 

People cross the street with their hands on thier heads as a French soldier secures the area July 15, 2016 after at least 60 people were killed along the Promenade des Anglais in Nice, France, when a truck ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday July 14. REUTERS/Jean-Pierre Amet
A kiérkező katonák a helyszín biztosításakor kivezették a civileket a területről – de nem akráhogy: felemelt vagy tartkóra tett kézzel kellett haladniuk. Forrás: Reuters.com

 

French soldiers and rescue forces are seen at the scene whare at least 30 people were killed in Nice, France, when a truck ran into a crowd celebrating the Bastille Day national holiday July 14, 2016. REUTERS/Eric Gaillard
A katonák és a mentőalakulatok először 30 halálos áldozat holtestét találták meg. Forrás: Reuters.com

 

A woman places a bouquet of flowers as people pay tribute near the scene where a truck ran into a crowd at high speed killing scores and injuring more who were celebrating the Bastille Day national holiday, in Nice, France, July 15, 2016. REUTERS/Pascal Rossignol
A gyász virágai a merénylet helyszínének közelében. Forrás: reuters.com

 

Flag poles with French and European flags are fixed with black tissue as a sign mourning at the Elysee Palace in Paris, France, July 15, 2016, the day after the Bastille Day truck attack in Nice. REUTERS/Philippe Wojazer
A francia kormány három napos nemzeti gyászt rendelt el. Egyúttal három hónappal meghosszabbította a legmagasabb terrorfenyegetettségi készültséget. Forrás: Reuters.com

 

Körkép.sk, Politico.eu, Reuters.com

Nyitókép: Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!