Szakértők javaslatát elfogadva Adolf Hitler szülőházának lebontása mellett döntött az osztrák belügyminiszter. A braunaui ház helyére új épületet emelnek, amely karitatív vagy közigazgatási célokat fog szolgálni – közölte a Die Presse című osztrák lap.

 

Wolfgang Sobotka szerint a háznak csak az alapzata marad meg. Ennek egyes források szerint azért van jelentősége, mert az épület a környező házakkal együtt épp a 17. századi alapzata miatt élvez műemléki védettséget.

 

A kormány rátette a kezét az ingatlanra

 

 hirdetes_810x300  

A magántulajdonban lévő, de az állam által bérelt ingatlan évek óta üresen áll, felújításra szorul. A tulajdonos azonban nem engedi felújítani. Egyes vélemények szerint azért, mert nem akarja, hogy az épület veszítsen a náci diktátorhoz köthető jellegéből. A Die Presse szerint Gerlinde P. a közelmúltban jelezte, hogy fel akarja mondani a bérleti szerződést és értékesítené a házat, ezért a kormány úgy döntött, hogy kisajátítja az ingatlant.

 

05589079
Fotó: EPA

 

Rendkívül borsos a bérleti díj

 

Hitler 1889-ben született a német határon fekvő kisvárosban. A nagyméretű saroképület, amelyben élete első éveit töltötte, 1938-ig egy helyi család tulajdonában volt. Akkor vásárolta meg a náci diktátor egyik bizalmasa, Martin Bormann. A nácik felújították és “kulturális központot” alakítottak ki benne.

 

A házat 1952-ben vásárolta vissza az eredeti tulajdonos, aki aztán bérbe adta. Működött a falai közt iskola és bank is, majd 1972-ben az állam vette ki, hogy sérült embereknek alakítson ki otthont benne. Az intézet 2011-ben modernebb helyre költözött. Az épület azóta áll üresen, gazdája azonban így is pénzt keres vele, a belügyminisztérium és Braunau városa ugyanis havi mintegy 4700 euró bérleti díjat fizet neki a Die Presse szerint.

 

Mellőzni szeretnék a neonáci zarándokokat

 

 

Wolfgang Sobotka arra a felvetésre, amely szerint Hitler szülőházának lerombolása ellehetetleníti majd a náci kor feldolgozását, úgy válaszolt, hogy Ausztriában élő az emlékezés kultúrája, és a náci idők tudományos feldolgozását továbbra is támogatják. Azt azonban meg kell akadályozni szerinte, hogy Hitler szülőháza neonácik zarándok- és emlékhelyévé váljon.

 

MTI

Nyitókép: university.it

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!