Hazudott a bevándorlási hivataloknak, éveket börtönben töltött, drogot árult, automata fegyvert próbált vásárolni. Ennek ellenére szabadon mozoghatott Németországban és ártatlanok életét olthatta ki a karácsonyi vásáron.

 

A pénteken lelőtt Anis Amri története Milánóban véget ért története arról szól, hogyan figyeltek három állam biztonsági szervei egyetlen embert, sejtették, hogy veszélyes lehet, de végül nem avatkoztak közbe és nem akadályozták meg a tragédiát.

 

Felgyújtott egy iskolát

 

 hirdetes_810x300  

Amri még 2011-ben került Európába, nem sokkal a tunéziai forradalom után. Az ottani emberek szintén lemondatták diktátorukat, azonban ezzel egy bizonytalan és veszélyes időszak kezdődött, melynek hatására emberek tízezrei indultak el Európa felé.

 

Amri Olaszországba érkezett, ahol azt állította, hogy még nem felnőtt, pedig már 19 éves volt. Tudta, hogy ez személyes védettséget biztosít számára, a nemzetközileg érvényes törvények alapján. Egy Cataniaban található iskolába és egy helyi családhoz került. Az iskolában azonban gondjai akadtak, a társaiba állandóan kötekedett és verekedett. Végül megpróbálta felgyújtani az iskolát.

 

Ezért került 2011 októberében börtönbe, ahol még nem mutatta a radikalizáció jeleit. Négy év börtön után Tunézia elvette állampolgárságát, így nem volt hova visszatérnie. Szabadulása után Németországba költözött, ahova 2015-ben menekültek százezrei áramlottak be.

 

Az áradat erős nyomás alá helyezte a német titkosszolgálatokat, Amri pedig kihasználta a helyzetet és menedékkérelmet adott be Németországban. Itt került kapcsolatba az ismert dzsihadista hitszónokkal, Abú Wallá-val, írja a Daily Telegraph. Az iráni hitszónok arról híres, hogy a videóin soha nem mutatja meg az arcát.

 

Csak a múlt hónapban tartóztatták le, mert arra győzködte a fiatal muzulmánokat, hogy menjenek Szíriába harcolni az Iszlám Állam zászlaja alatt.

 

Fél év megfigyelés

 

A titkosszolgálatok figyelmét akkor hívta fel, amikor automata fegyvert próbált beszerezni. Idén márciustól szeptemberig figyelték, de csak annyit tudtak meg róla, hogy droggal kereskedik. Ez ugyan bűncselekmény, de ennél komolyabb bizonyítékokra volt szükség.

 

Amriról tudtak az amerikai biztonsági szervek is, felkerült ugyanis az USA légteréből kitiltottak listájára. Az amerikai hivatalok szerint rejtett üzenetekkel kommunikált az Iszlám Állam képviselőivel és megtanult bombát készíteni.  A német hatóságok elutasították Amri menekültkérelmét, ugyanis Tunézia biztonságos országnak számít. A tunéziai hatóságok azonban elutasították azonosítását, így a németek nem tudták hova deportálni.

 

Költözött és tervezett

 

Az eljárás eredménye az lett, hogy Amri szabadon mozoghatott Németországban, szeptembertől már a titkosszolgálatok sem figyelték. Hitszónokának letartóztatása után pedig elköltözött.

 

Pont ebben az időszakban tervezhette a berlini karácsonyi vásár elleni támadást, ahol egy lopott lengyel kamionnal 12 embert ölt meg, rengeteget pedig megsebesített. A támadás után elmenekült, olasz rendőrök lőtték le Milánó külvárosában.

 

sme.sk
kép: bild.de

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!