Tavaly múlt 30 éve, hogy bekövetkezett a világ legsúlyosabb atomkatasztrófája az ukrajnai Pripjaty városánál működő Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben, közismertebb nevén Csernobilban. Az atomerőmű maradványának gyomrában a mai napig ég az atommáglya, ontva magából a radioaktív szennyező anyagokat. Az új szarkofág november 29-i átadása az európai technológia dicshimusza lehetne – de a katasztrófa emlékei, a megbúvó félelem és a mai napig tapasztalt következmények nem sok okot adnak az ünneplésre.
A katasztrófát követően vasbetonból és ólomból készült szarkofágot vontak a létesítmény köré, hogy elzárják a radioaktív részecskék útját. Ezt a szarkofágot akkor 20-30 évre tervezték. E határidő lejártával most jórészt uniós pénzből új, 100 évre biztonságot nyújtó szarkofágot húztak Csernobil köré.
A szarkofág átadásáról a BBC.com készített riportot, ahol a ünnepségen részt vevő újságíró leírta, hogy alig 100 méterre az atomerőműtől ünnepi ételt szolgáltak fel fehér kesztyűs pincérek a megjelent tisztségviselőknek. Elképesztő demonstráció vagy esztelenség?
A monstrum
A sugárfertőzött hulladék teljes eltakarítása is most fejeződött be, vagyis az új szarkofággal olyan munkálatokat is elvégeztek, amelyek régóta várattak magukra. A fertőzött hulladékot egy speciális, 10 tonnás vákuumos porszívóval gyűjtötték össze.
A szarkofág építése körülményes volt. Szigorú időbeosztás szerint dolgozhattak rajta a munkások, hogy ne érje őket túlzott sugárterhelés. A 35 ezer tonnás monstrum összeállításánál ezért gyakran automatizált rendszereket használtak, hogy minél kevesebb embert kelljen bevonni. Azonban így is több mint 6000 ember dolgozott rajta, többségük a közeli Szlavutics városából érkezett. Ide telepítették ki a katasztrófa után Pripjaty lakosainak zömét.
Ez a mostrum magasabb, mint a New York-i szabadságszobor, hossza 305 méter. Nagyobb elemekből állították össze, mozgatásukhoz és összeillesztésükhöz két speciális darut gyártattak le az USA-ban, amelyek akkorák, mint egy Airbus utasszállító repülőgép.
A rozsdamentes acél és teflon-szerkezet, amelynek darabjait rendkívül ellenálló csavarokkal rögzítették egymáshoz (ezeket a csavarokat a Rolls-Royce gyártotta, darabját 15 euróért), saját membránnal rendelkezik, hasonlóval, mint ami a tengeralattjárók vetőcsövében található. Csernobil esetében viszont az a feladata, hogy benntartsa a radioaktív port és törmeléket a szerkezeten belül.
A csernobili katasztrófa idején 9 napig tombolt a tűz a reaktorokban. A Szovjetunió által beküldött első emberek az úgynevezett „likvidátorok”, akiknek az volt a feladata, hogy megfékezzék a tüzet az atomerőműben – csak az első 9 nap alatt 28-an haltak meg végzetes sugárterheléstől.
Több mint 200 napba telt, mire a szovjeteknek óriási erőfeszítések árán sikerült megépíteniük az első szarkofágot, amivel elszigetelték az atommáglyát. Ez alatt az idő alatt folyamatosan szöktek a létesítményből a radioaktív anyagok.
A harmadik és negyedik reaktor lekapcsolása a Pripjatytól 600 kilométerre lévő Ivanov Frankivszk város tűzoltóinak feladata volt. Ők segédkeztek az első szarkofág megépítésében is, amelyhez 400 ezer köbméter betont és 7300 tonna fémet használtak fel. A tűzoltók elmondása szerint három műszakban dolgoztak, egyszerre legfeljebb 5-7 percig a sugárzás miatt. Többnyire fogalmuk sem volt, mekkora sugárzás érte őket, mert csak egy hónap után kaptak sugárzásmérőket.
„Miután befejeztük, a szemétbe kellett dobnunk a ruhánkat”
Mondta Jaroslav Melnik, a kivezényelt tűzoltó-osztag vezetője.
Több mint egymillió férfi és nő segédkezett a tisztítási munkálatokban, akik a Szovjetunió minden részéről érkeztek. Jó részüknek fogalma sem volt arról, miről is van szó. Közben helikopterekről homokot és ólmot szórtak az izzó reaktorra, hogy eloltsák a tüzet, és megakadályozzák a sugárzó anyagok kijutását. Egyes jelentések szerint a likvidátorok közül több ezren haltak meg, többnyire akut sugárterhelés miatt kialakult hosszú lefolyású betegségekben.
Az atomerőmű belsejében egy embert 10 ezer röntgennyi sugárzás ér, ami 20-szor nagyobb, mint a halálos adag.
A rendszerváltás után
A Szovjetunió összeomlását követően újra fokozottan foglalkozni kezdtek Csernobillal. 1991-ben elővettek egy korábbi francia tervet, miszerint egy óriási szarkofággal száz évre biztonságba helyezzék Csernobilt. A tervnek számos hátulütője volt. Hogyan lehet megvédeni a munkásokat a radioaktivitástól? Ezután újra nagy lett a csönd, majd 1997-ben a G7 csúcson született egy egyezség 300 millió eurónyi támogatásról a projekt javára.
És szükség volt rá. A szovjetek helikopterekkel illesztették össze az első szarkofág elemeit, amelyeket saját súlyuk tartotta a helyükön. Ha például egy földrengés során elmozdulnak, az végzetes lett volna az épület számára.
A munkások biztonsága érdekében az erőműtől 300 méterre dolgoztak, és az új elemeket speciális platform vitt a helyére.
Mégsem Csernobil volt a legpusztítóbb? Volt egy Majaki katasztrófa
A rendszerváltásig nem hallhatatott róla senki. Mivel nagyon kevés adat áll rendelkezésre, ezért nem került a legszörnyűbb atomkatasztrófák közé. Az esetre Cseljabinszk-40-nél került sor 1957-ben – 1989-ig titokban tartották.
Cseljabinszkban egy urándúsítással és plutónium-termeléssel foglalkozó, hat atomreaktorral felszerelt szupertitkos erőműben következett be robbanás. Egyes források szerint a csernobilinál kétszer több radioaktív szennyező anyag jutott a légkörbe, ráadásul a lakosságot ez esetben (a teljes titoktartás miatt), nem evakuálták. Becslések szerint 250 ezer embert ért súlyos, halállal végződő betegség, vagy halált okozó sugárzás.
A majaki atomreaktorok súlyosan radiaktív salakanyagait a Karacsáj-tóba engedték, amely így a világ leghalálosabb tavainak egyikévé vált.
Körkép.sk, BBC.com
Nyitókép: origo.hu
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
