Az igen szavazatok győzelmét mutatják a részeredmények a vasárnap Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A Habertürk televízió jelentése szerint a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

 

A szavazatok 95 százalékának összeszámlálása után az igenek 51,6 százalékot kaptak, ellene 48,4 százalék szavazat érkezett.

 

Az előzetes eredmények nagyon szoros végeredményt jeleznek. Kép: Europe Elects twitter

 

Hol hogyan szavaztak

 hirdetes_400x285  

 

Isztambulban a nemek 50,9 százalékkal, Ankarában pedig 50,1 százalékkal vezetnek. Izmirben is a nemek tábora van többségben 68,5 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint Antalyában és Adanában, valamint a többségében kurdok lakta délkeleti Diyarbakirban, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen. Bursában 53,2 százalékkal az igenek vezetnek.

 

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekinytélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek.

 

Érdekes eredményeket mutat a külföldön élő törökök választási eredménye: Az Oroszországban és Nagy-Britanniában élők többsége a NEM-re, a Lengyelországban, Németországban és Franciaországban élők inkább az IGEN-re szavaztak.

 

Ellenzéki aggályok

 

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelezte: súlyos legitimitási problémát vet fel, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) néhány órával az urnák lezárása előtt úgy döntött, hogy azokat a szavazólapokat is érvényesnek fogadja el, amelyeket előzőleg nem pecsételtek le az YSK tisztségviselői. Bülent Tezcan, a CHP elnökhelyettese újságíróknak azt mondta: a Legfelsőbb Választási Tanács csalást tett lehetővé a népszavazáson.

 

Az előzetes eredmények regionális bontásban.. Kép: Europe Elects twitter

 

A török referendumon megfigyelőként volt jelen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 40 fős, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 23 fős delegációja. Mindkét szervezet hétfőn Ankarában teszi közzé hivatalosan a tapasztalatait.

 

hirado.hu/DenníkN/SME

 

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!