Két lépcsős Brexitben állapodtak meg az uniós vezetők Brüsszelben, a szombati csúcson, ahol Nagy-Britannia kilépéseinek feltételeiről fogadtak el irányelveket. Szintén szombaton zajlott az Európai Néppárt (EPP) elnökségi ülése, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett – természetesen többek között a CEU-ügyével kapcsolatban is tárgyaltak.

 

Az EPP elnöke, Joseph Daul szerint Magyarország „megfelelően cselekszik majd” és „minden szükséges lépést megtesz”, hogy eleget tegyen az Európai Bizottság tudományos szabadságra és jogállamiságra vonatkozó követelményeinek.

 

Daul kijelentette, hogy az EPP azt szeretné, hogy a CEU tovább működhessen. A magyar kormány hivatalos álláspontját Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közleményben ismertette:

 

 hirdetes_810x300  

„Ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány. Magyarország miniszterelnöke újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét.

 

Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg”

 

– áll a közleményben.

 

Brüsszel, 2017. április 29. A képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik az Európai Unió csúcstalálkozójára Brüsszelben 2017. április 29-én. Mögötte balra Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, jobbra Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

 

Brexit két lépésben

 

A történelem egyik legrövidebb uniós csúcsára került sor szombaton, Brüsszelben, ahol az uniós vezetők Nagy-Britannia kiválásának feltételeit lefektető irányelveket percek alatt megszavaták. A Brexit-tárgyalások különlegessége (és egyben a legfőbb problémája), hogy tagállam még sosem vált ki az Unióból, nincsenek tapasztalatok, így a többi bizonytalan tagállamnak (például Franciaországnak) alapvető precedens (és üzenet) lesz az EU (és Németország) hozzállása a Brexit-tárgyalásokon.

 

Ha ugyanis Nagy-Britannia könnyen harcol ki magának bizonyos előjogokat, azzal az uniós vezetők a blokk egységét bomlaszthatják tovább (ha az látszik, hogy nem feltétlenül veszít sokat a távozó Nagy-Britannia, vajon mi rettenti el a többi euroszkeptikus országot a jövőben?).

 

Épp ezért fontos kérdésekben nem született döntés, csupán a stratégia ismeretes. Az elfogadott irányelveket nem vésték kőbe, ráadásul az Egyesült Királyságban június 8-á előrehozott választások lesznek, addig áttörés biztosan nem születik.

 

Középen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, tőle balra Francois Hollande francia elnök, akinek ez volt az utolsó uniós csúcsértekezlete. Fotó: nydailynews.com

 

Az Uniós vezetők kétlépcsős Brexit mellett határozták el magukat. Az első fázisban az uniós polgárok jogainak biztosítását és annak a 60 milliárd eurónak kérdését akarják megtárgyalni Londonnal, amit a briteknek kell kifizetnie az unió felé a kiválás miatt. A „huszonheteknek” ez a két dolog sarkalatos kérdés, tekintve, hogy hivatalosan 4,5 millió uniós állampolgár tartózkodik életvitelszerűen az Egyesült Királyságban.

 

Az irányelvek kitérnek Írország elég sajátos kapcsolatára Nagy-Britanniával, az Unió szeretné, hogy a végleges elválás után sem következne be „a szigorú határellenőrzések visszaállítása” Írország és Észak-Írország között.

 

A csúcs egyik eredményeképpen külön kikötötték az uniós vezetők, hogy Gibraltár helyzetéről az uniós-brit tárgyalások nem hozhatnak döntést Spanyolország jóváhagyása nélkül.

 

Brüsszel egyik legnagyobb eredményének tartja, hogy olyan irányelveket tudott megfogalmazni, amelyek megakadályozzák, hogy Nagy-Britannia „kimazsolázza” a számára előnyös alkukat. Csak miután a fent említett néhány ügyet sikerült lezárni, akkor hajlandó – az irányelv szerint – az Európai Unió a Nagy-Britanniával a továbbiakban fenntartott gazdasági kapcsolatokról (szabadkereskedelmi megállapodásokról) tárgyalni.

 

Fotó: FoxNews.com

 

Körkép.sk, MTI, Politico.eu

Nyitókép: Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!