Orsolya
  • HUF: 363.04
  • USD: 1.18
  • 7 °C
  • 19 °C
Külügyek

Emmanuel Macron átvette az elnöki hatalmat Franciaországban (képek)

Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől. Az új köztársasági elnök első hivatalos látogatása a Párizshoz közeli Clamart katonai kórházába vezetett, ahol Irakban megsérült francia katonákat látogatott meg.

 

 

A szigorú protokoll szabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Francois Hollande fogadta a gépkocsin érkező Emmanuel Macront, aki kamerák kereszttűzében vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.

 

 

Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszan kezet rázott, majd egyórás megbeszélésre félrevonultak az elnöki irodába. Ennek során Hollande egyebek mellett a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának.

 

 

Minden idők legfiatalabb francia köztársasági elnöke, a 39 éves Emmnanuel Macron az egyeztetés után kikísérte elődjét, aki gépkocsin hagyta el az  Elysée-palotát, s az őt öt évvel ezelőtt jelölő Szocialista Párt székházába hajtott.

 

 

Ezt követően Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke a díszteremben ünnepélyesen beiktatta hivatalába Macront, aki megkapta a Becsületrend legmagasabb fokozatát, a Nagy Keresztet. Az ünnepségen az új államfő felesége, a levendulakék kosztümben érkező Brigitte Macron férje mellett kiemelt helyen tűnt fel, amely hírmagyarázók szerint új, meghatározó szerepet jelez előre az elnök feleségének az Elysée-palotában.

 

 

 

A zászlófelvonással befejeződött ceremónia végén huszonegy ágyúlövés jelezte, hogy Franciaország  történelmének 25., az 1958 óta tartó V. köztársaságnak pedig a nyolcadik államfője átvette a hivatalát.

 

MTI
képek: Aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket