Prágai magyarokat tömörítő, Ady Endre nevét viselő diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, amelyet Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtott át Erdélyi Ágnesnek, a szervezet elnökének hétfőn Budapesten.

 

 

Az ünnepségen Balog Zoltán azt mondta, a kitüntetést a csehországi magyar fiatalok eredményes megszólításáért, a prágai magyar közösség építéséért, a kiemelkedő és hiánypótló magyar programok szervezéséért, lebonyolításáért, továbbá a magyar hagyományok ápolásáért ítélték oda a diákkörnek.

 

 

 hirdetes_810x300  
Budapest, 2017. május 29.
Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a Fiatalok a Polgári Magyarországért díj átadásán a budapesti Zsófia Rendezvényhajón 2017. május 29-én. Az elismerést idén a prágai magyarokat tömörítõ, Ady Endre nevét viselõ diákkör kapta.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

A díjazottat méltatva Kövér László, az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: az Ady Endre Diákkör minden tagja bebizonyította az elmúlt hatvan évben, hogy magyarnak lenni nem pusztán állapot, hanem magatartás.
 

Erdélyi Ágnes az elismerést megköszönve úgy fogalmazott, Prága sokuknak második hazája, az ő „szárazföldi szigetük”, amelyen merik büszkén vállalni magyarságukat, bátran használni anyanyelvüket, ápolni kultúrájukat és az ősök hagyományát.

 

 

MTI

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!