Fekete füst gomolygott pénteken a San Franciscóban lévő orosz főkonzulátus épületéből. A konzulátust – az amerikai kormány döntése értelmében – szombatig kell bezárni.

 

Mindy Talamadge San Francisco tűzoltóságának szóvivője arról tájékoztatta az újságírókat: a tűzoltóságot helyi idő szerint pénteken reggel telefonon értesítették, hogy sűrű füst száll fel a konzulátus épületéből. A tűzoltók kivonultak, de a konzulátus munkatársai nem engedték be őket az épületbe. Viszont megnyugtatták őket, hogy nincs baj, csak a kandallóba gyújtottak be.

 

Titkos iratokat égetnek el

 

 hirdetes_810x300  

Az AP amerikai hírügynökség helyszíni tudósítója az épületből távozóktól úgy értesült, hogy a konzulátus munkatársai dokumentumokat égetnek el. A tűzoltóság szóvivője közelebbi és részletesebb információkkal nem tudott szolgálni.

 

Az amerikai kormány csütörtökön szólította fel Oroszországot, hogy zárja be főkonzulátusát a kaliforniai San Franciscóban, valamint a Washingtonban és New Yorkban működő konzuli hivatalainak egy-egy irodáját is.

 

Az amerikai döntés – amelyet Heather Nauert külügyi szóvivő jelentett be és Rex Tillerson külügyminiszter telefonon is közölt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval – válaszként született az orosz kormány korábbi intézkedésére. Moszkva júliusban elrendelte az Egyesült Államok oroszországi diplomáciai képviseletei létszámának csökkentését.

 

Az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig kell 755 fővel csökkentenie nagykövetségének és konzuli képviseleteinek létszámát. Heather Nauert szóvivő – miközben leszögezte, hogy az orosz lépés „jogtalan” és „kártékony” – csütörtökön közölte, hogy Washington végre is hajtotta a létszámcsökkentést.

 

Még azért tart a nyár, de állítólag begyújtottak a kandallóba. Vége a boldog békeidőknek? Fotó: QZ.com

 

Trump nem így tervezte, de sarokba szorították

 

Az orosz-amerikai viszony a várakozásoktól eltérően Trump megválasztása és beiktatása után sem enyhül, pedig a republikánus elnök kampányában többször hangsúlyozta, hogy békülékeny, együttműködő kapcsolatot akar kialakítani Moszkvával. Hamar kiderült azonban, hogy ez nem csak rajta múlik.

 

Ugrósdy Márton a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatóhelyettesea Kossuth Rádió Ütköző este című műsora keddi adásában Trump a kialakult helyzetet azzal magyarázta, az oroszellenes szankciók megszüntetése, módosítása az amerikai szenátus hatáskörébe tartozik, a szenátusban pedig nem volt meg a szükséges többség az oroszokkal szembeni enyhébb politika gyakorlati átültetéséhez.

 

„A republikánus pártnak mindössze két fős többsége van az amerikai törvényhozás felsőházában, és ezt a két fős többséget két olyan, keményen oroszellenes szenátor adja, mint John McCain és Marco Rubio, aki az elnökválasztáson is indult a republikánus párt színeiben. Amíg ők alkotják a mérleg nyelvét, addig nagyon nehéz [a szankciók mérsékléséről szóló] döntést támogatni”

 

fogalmazott a szakértő.

 

A Demokrata Párt lövészárok-háborúja

 

A fent említetteken kívül természetesen figyelembe kell venni, hogy az elnökválasztáson kudarcot valló Demokrata Párt minden erejével igyekszik akadályozni Trumpot és ahol éri, ott támadja. Ennek a stratégiának megfelelően igyekeznek minél tovább életben tartani az elnökválasztásba való orosz beavatkozás történetét, amivel sarokba szorították Trumpot.

 

Az oroszbarát politikát hirdető amerikai elnök nem csak hogy nem tudott közeledni Oroszországhoz, hanem kénytelen volt aláírni a szankciók szigorítását is.

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: qz.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!