Felszólította kedden az orosz védelmi minisztérium az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciót és az általa támogatott szíriai fegyveres ellenzéket, hogy ne akadályozzák Damaszkusz erőinek a terrorizmus elleni harcát.

 

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai védelmi tárca szóvivője elmondta, hogy a szíriai kormánycsapatok, miután az orosz légierő támogatásával Deir-ez-Zórtól keletre átlépték az Eufráteszt, 60 négyzetkilométerre növelték az általuk ellenőrzött hídfőállás nagyságát.

 

Szavai szerint Damaszkusz erőit a legerősebb ellentámadások éppen abból az övezetből érik, ahol a szíriai demokratikus ellenzék fegyveresei és az amerikai különleges egységek állomásoznak. A tábornok kifogásolta, hogy ezek a csapatok nem Rakka ostrománál vannak lekötve. Hozzátette, az ellenzék az ellenőrzése alatt lévő Eufrátesz-gátak megnyitásával akadályozza a kormányerők átkelését.

 

 hirdetes_810x300  
Az SDF katonái

 

„Minél inkább közeledik a végéhez az Iszlám Állam Szíriában, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy ki harcol igazán az IÁ ellen és ki imitálja ezt immár három éve. Ezért, ha az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció nem kíván küzdeni a terrorizmus ellen Szíriában, akkor legalább ne akadályozza azt, aki ezt folyamatosan és hatékonyan teszi” – jelentette ki az orosz tábornok.

 

Bombázták a szíriai lázadókat? 

 

Szombaton a Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű, Washingtonnal szövetséges lázadó szervezet azzal vádolta meg az orosz légierőt, hogy az ő állását bombázta, de ezt Moszkva tagadta. Washington megerősítette a légitámadást, hozzátéve, hogy az oroszoktól kapott értesülések szerint az orosz erők a dzsihadistákat üldözték a térségben.

 

A CNN hírtelevízió szerint amerikai különleges egységek is tartózkodtak a bombázás térségében.Az incidens ügyében az elmúlt napokban külügyminiszteri és vezérkari főnöki szinten külön egyeztetett egymással Oroszország és az Egyesült Államok.

 

MTI
képek: abc.net.au

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!