A spanyol kormány ellenakcióitól függetlenül a katalán kormányzat meg akarja tartani a vasárnapi népszavazást Katalónia függetlenségéről, mindenkit szavazásra biztatnak.

 

Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson – jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Barcelonában. Jordi Turull elmondta: nem minden kijelölt szavazóhelyiség tud kinyitni ezen a napon, viszont a katalán kormány biztosítani kívánja mindenki számára, hogy szavazhasson.

 

18:37 – A spanyol hatóságok szerint a spanyol rendőrségnek a Guarda Civil egységeknek összesen 336 választóhelyiséget sikerült bezárniuk, a legtöbbet Barcelonában és a nagyobb katalán városokban. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 2000 szavazóhelyiségben le tudták bonyolítani a referendumot.

 

 hirdetes_400x285  

 

17:21 – Az FC Barcelona is állást foglalt

 

Az FC Barcelona ma nézők nélkül mérkőzik meg a kanári-szigeteki Las Palmas csapatával. Bár a katalán csapat inkább elhalasztotta volna a meccset, végül muszáj volt azt bevállalnia. Az óriáskivetőre rögzített kép azonban önmagáért beszél:

 

 

17:17 – A katalán kormányzat illetékesei bejelentették, hogy a részvételi arány a népszavazáson még napközben elérte az 50 százalékot.

 

17:15 – Skót szimpátiatüntetés

 

Több százan tüntetnek a katalán függetlenségi népszavazás mellett Edinburgban, Skóciában.

 


17:11 – A barcelonai városvezetés közleménye szerint 460-ra emelkedett a sérültek száma.

 

 

16:10 – A katalán rendőrök védték meg spanyol kollégáiktól a szavazókat: 

 

 

15:29 – Több helyen a felvonuló tömeget láncot alkotva előttük tűzoltók kísérték. A rendőrök már őket sem kímélik:

 

 

15:26 – A durva rendőrségi beavatkozás egy újabb példájáról készített felvételt a The Guardian egyik tudósítója Sant Iscle de Vallalta községben, 50 kilométerre Barcelonatól.

 

 

14: 38 – A katalán kormány jelentése szerint 337 civil sérült meg a rendőri beavatkozások során.

 

 

14:33 – A spanyol belügyminiszter hivatalos közlése szerint a spanyol rendőrök fellépése a katalán szavazók ellen „kemény de arányos”.

 

 

 

 

14:00 – VIDEÓ: Menekülnek a spanyol rendőrök – a katalánok utcakövekkel futamítják meg őket.

 

A spanyol belügyminisztérium közlése szerint 9 rendőr és 2 polgárőr sérült meg az zavargásokban. Az alábbi videóhoz azt írták hozzá, hogy a tiltakozók különféle tárgyakat dobáltak a rend őreire.

 

 

13: 34 – A rendőrök sem mindig jó barátok. Némi összetűzés kerekedett egy katalán rendőrtiszt és a sisakos spanyol polgárőrség között, miután az előbbi nyugalomra intette az utóbbiakat. A spanyol rendőrök aztán visszahúzták az agaraikat, mikor a tömeg is megindult a „frontvonal felé”:

 

 

12:33 – Folytatódnak a választások. A rendőrök által még el nem foglalt szavazóhelyiségekhez vonulnak át a voksolni vágyók. A számtalan városból a kis falvakba utaznak ki az emberek.

 

 

12:04 – Sajtóértesülések szerint a rendőrök és a katalánok összecsapásain legalább 38 ember sérült meg.

 

A képen nem rendőrök, hanem a katalán polgárőrség látható. Ők nem rendszerint nem avatkoznak be, legfeljebb sorfalat állnak. A szavazók szegfűt osztogatnak nekik vagy más módon „díszítik” ki őket. Fotó: TheGuardian.com

 

11:53 – Egyre több helyről érkeznek jelentések, hogy a rendőrök gumilövedéket vetnek be a tüntetők ellen. A rohamrendőrök „beavatkozásairól egyre keményebb videók terjednek a világhálón. Barcelona főpolgármestere felszólította a spanyol kormányfőt, hogy mondjon le.

 

 

Fotó: TheGiardian.com

 

11:38 – Az AP hírügynökség szerint a katalán politikai vezetés úgy tudja, hogy a spanyol rendőrök gumilövedéket is bevetettek a szavazni akarók ellen. Mindenesetre sok helyen nem finomkodnak a szavazóhelyiségeket elhagyni nem akaró katalánokkal:

 

 

11:25 – Lleida katalán város délelőtt 9 és 10 között a szavazóhelyiségeknél. Ekkor még abban reménykedhetett a spanyol rendőrség, hogy a kemény fellépés elriasztja a szavazástól a katalánokat. Tévedtek:

 


11:19 – Nem először önállósodna Katalónia. A katalán függetlenségi népszavazás hátteréről és indokairól bővebben itt olvashat:

 

Katalán függetlenségi népszavazás: Pattanásig feszült a helyzet, a katonaságot is bevethetik

 

11:15-kor a 2300 rendelkezésre bocsátott szavazóhelyiség 73 százaléka tart nyitva már csak. Sok szavazókört a rendőrség lezárt, a szavazóurnákat lefoglalták.

 

11:14 – Van ahol a rendőrök kénytelen hátrálni:

 

 

10.55 – Káosz alakult ki Katalóniában a szavazóhelyiségeknél.

 

A spanyol rendőrség és csendőrség néhány helyen erőszakot alkalmazva lépett fel, mivel a felszólítás ellenére az emberek nem hagyták el a helyszínt, és voltak, akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket.

 

A Sant Julia de Ramis nevű település sportcsarnoka előtt – amely Carles Puigdemont katalán elnök kijelölt szavazóköre – az akció közben többeket félrelöktek vagy a földre nyomtak. Miután hátrább szorították az embereket a bejárattól, rendőri kordont vontak az épület elé.

 

 

10.30 – A katalán elnök, Carles Puigdemont már szavazott egy Girona közeli faluban. A katalán kormány felszólította a katalánokat, hogy bármelyik olyan helyiségben adják le voksukat, amelyik nyitva tart. A szavazás során azokat a szavazólapokat is használhatják, amelyeket otthon nyomtattak ki.

 

 

10.25  Barcelona polgármester asszonya Ada Colau elutasította a katalánok elleni spanyol rendőri beavatkozását. A Twitteren az alábbi sorokat írta: „A gyáva elnök rendőrökkel árasztotta el a városunkat. Barcelona, a béke városa nem fél!

 

10:21 – VIDEÓ: Rendőrök próbálnak bejutni egy eltorlaszolt kapujú, kerítéssel védett szavazókörzetbe. Némi szerencsétlenkedés után sikerül átvágniuk a drótkerítést.

 


10:11 – A rendőrség „teszi a dolgát”, lehetőség szerint mindenkit eltávolítanak a szavazóhelyiségektől. Kortól és nemtől függetlenül:

 

 

10:05 – Bár a katalán függetlenségi mozgalom még a több tízezres felvonulások alkalmával is többnyire békésen zajlik, mikor a rendőrség lefoglalta a szavazóurnákat, néhány helyen keményen léptek fel a tiltakozó tömeg ellen, jelentések szerint személyi sérülés is történt.

 

 

 

09.22 – A spanyol rendőrség megkezdte a katalánok elleni beavatkozást.

 

Gironában betörtek az egyik választóhelyiségbe, ahol az embereket először kitoloncolták az épület elé, majd széttörték az ajtót, hogy kivihessék a szavazóurnákat.

 

 

 

09.00 Katalóniában megnyíltak a választóhelyiségek. Kezdetét vette a függetlenségi népszavazás.

 


08.18 A katalánok egész éjjel őrizték a választóhelyiségeket.

 

Szombaton a spanyol rendőrség elfoglalta azoknak a spanyol iskoláknak a felét, amelyek választóhelyiségekként szolgáltak volna.

 

Elkobozták a borítékokat a hatóságok

 

A bejelentés előzménye, hogy a spanyol kormány szombaton kiiktatta a szavazás számítógépes rendszerének szoftverét. A politikus szerint a népszavazást nem tudják elképzeléseik szerint megrendezni, de igyekeznek megoldásokat találni az akadályokra. „Referendum B” – így nevezte a szóvivő a népszavazást. Elmondása szerint, mivel a spanyol hatóságok elkobozták a borítékokat, nem tudták kellő számban pótolni őket, ezért ebben az esetben elfogadják a boríték nélkül a szavazóurnába dobott, félbe hajtott szavazólapokat is.

 

„Mindent megtettek, hogy ledöntsék az online rendszert. Lefoglaltak 1,5 millió borítékot, és 9 millió szavazólapot, de még így sem tudják megakadályozni, hogy ez megvalósuljon” – hangsúlyozta Raül Romeva, a katalán kormány külügyi tanácsosa a sajtótájékoztatón.

 

Több száz fős tömegek várakoznak 

 

Katalóniában, az eredetileg kijelölt több mint 2300 szavazóhelyiségből, úgy tudni, 163 iskola van nyitva, ahova a szülők, gyerekek tanárok lényegében beköltöztek a hétvégére. Az iskolák bejáratánál vasárnap reggel több száz fős tömegek várakoznak arra, hogy 9.00 órakor megkezdhessék a szavazást.

 

MTI/DenníkN

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!