Csehországban október 20-21-én zajlanak a parlamenti választások. Míg a szlovák sajtó azzal van elfoglalva, hogy Andrej Babiš személyében lehet-e szlovák származású miniszterelnöke, a fontosabb kérdés inkább az, hogy vajon Csehországban is folytatódik a „hagyományosnak” mondott baloldali pártok szerepvesztése.

 

Andrej Babiš és ANO nevű pártja a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint még mindig vezet. Népszerűségére egyelőre minimális hatással volt az ellene indított szubvenciós csalás miatti eljárás. Ennek két oka van: az egyik, hogy a mindössze két héttel a választások előtt indított eljárás a választók számára is nyilvánvalóan politikai célzatú – még ha van is valóságtartalma.

 

A másik ok, hogy a 63 éves Babiš Csehország második leggazdagabb embere, aki a rendszerváltás után sokrétű és hatalmas vállalatbirodalmat épített ki, cégei rengeteg embert foglalkoztatnak, és – ami a leglényegesebb – ma az ő érdekeltségébe tartoznak a legolvasottabb cseh lapok. Aligha várható, hogy ezek a sajtótermékek ugyanolyan keményen firtatják majd az oligarcha kétes ügyeit, mint konkurencia.

 

 hirdetes_400x285  
Azért annyira nem egyszerű Babiš helyzete. A parlament megvonta mentelmi jogát, így az eljárással szemben lényegében védtelen, ugyanakkor ezen egy választási győzelem könnyen változtathat: az új parlamentnek újra meg kéne vonnia tőle a mentelmi jogot – de ha ő osztja a lapokat, akkor nyilván ez nem történik meg. Fotó forrása: Politico.eu

 

A kampány sosem tiszta

 

A cseh mágnásnak számos érdekeltsége között vannak turisztikai beruházásai is. A botrányt és belpolitikai válságot okozó Čapí hnízdo-ügy esetében mintegy 50 millió eurónyi uniós forrás felhasználásáról van szó. A komplexum eredetileg az Agrofert cégóriás tulajdona volt, de hogy a kis- és középvállalkozásoknak és a turisztikára szánt uniós pénzekből meríthessen, egy anonim kis cégre írták át.

 

Az ügy kipattanása azonban érdemben nem változtatta meg az politikai erőviszonyokat – az ANO stabilan 30 százalék körül szerepel a felmérésekben. Legújabban Babiš esetleges ŠTB-s múltja borzolja a kedélyeket. A feltételezést a szlovák származású oligarcha elutasítja, ugyanakkor épp két napja döntött úgy a szlovák Alkotmánybíróság, hogy újra meg kell vizsgálni, tagja volt-e a kommunista Állambiztonsági Hivatalnak, avagy sem.

 

Hozzátesszük, ez a körülmény is remekül példázza, hogy Szlovákia adott esetben befolyást tud gyakorolni más országok választásai kampányára.

 

 

Nem csak Csehország a tét

 

Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az Inforádiónak nyilatkozva a cseh választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy

 

„Közép-Európa több országában van egyfajta átrendeződés, annak tekintetében, hogy a hagyományos pártok egyre inkább veszítenek szerepükből. Ezt láthatjuk a prágai törvényhozás esetében is.”

 

Nem meglepő tehát, hogy Babišt sokan nem szívesen látnák Csehország élén. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a szocdem pártok egy újabb bástyája dőlne le Kelet-Közép-Európában. A másik, hogy egy ANO-hoz hasonló euroszkeptikus párt tovább növelné a Visegrádi Négyek súlyát. A harmadik pedig, hogy megakadályozná Csehország az utóbbi időben feltűnően sürgetett eurozónás csatlakozását.

 

Épp a múlt héten jelentette be a leköszönő cseh miniszterelnök a szociáldemokrata ČSSD jelenlegi elnök, Bohuslav Sobotka, hogy Csehországnak minél hamarabb csatlakoznia kellene az euróövezethez.

 

A cseh választások várható eredményét a The New York Times egészen apokaliptikus hangnemben tálalta keddi cikkében, ahol a „populista oligarcha” Babišt Donald Trumphoz hasonlította, esetleges győzelmét pedig az önkényuralommal kacsingató „kelet-európai” politikusok megerősödésének tekinti.

 

Koalíció lesz. De milyen?

 

A cseh választási rendszer azonban úgy van felépítve, hogy gyakorlatilag csak koalícióban képzelhető el bármilyen kormány. Annak ellenére, hogy brüsszelellenes oligarchának bélyegzik, Babiš csak a standard pártokkal hajlandó tárgyalni egy esetleges koalícióról. Ezek pedig a ČSSD (szocdemek), ODS (Polgárdi Demokratikus Párt), KDU-ČSL (kereszténydemokraták, néppártiak).

 

A fentebb idézett Ugrósdy ezt úgy kommentálta:

 

„A rossz nyelvek szerint ugyanaz a kormány lesz, mint most, csak más lesz a miniszterelnök”

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: dailyexpress.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!