Az Európai Bizottság folytatja hadjáratát a migránskvótát elutasító visegrádi országok ellen: Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot az Európai Bíróság elé idézteti. A döntést a Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans jelentette be a sajtónak.

 

Timmermans úgy fogalmazott:

 

„Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot az Európai Unió Bírósága előtt kérjük számon, mert nem válaszolták meg kérdéseinket”

 

 

 hirdetes_810x300  


Az Európai Bizottság szerint a három visegrádi ország továbbra sem tesz eleget a menekültkérők egyszeri elosztási mechanizmusának, annak ellenére, hogy az Euróai Bíróság szeptember elején megerősítette annak érvényességét. A Bizottság elégtelennek minősítette az érintett országok kormányainak válaszát a kérdésben.

 

Francia-visegrádi összecsapás volt az EU csúcson, újra beigazolódott: Szlovákia kilóg a V4-ből

 

Szlovákia megúszta

 

Az Európai Bíróság még júniusban kezdte meg az eljárást a három országgal szemeben. A hírek szerint egyszeri nagyösszegű vagy folyamatosan kirótt pénzbírságra büntethetik őket addig a pillanatig, míg nem teljesítik a kötelező betelepítési kvótákra vonatkozó elvárásokat.

 

A kvótamechanizmus, amit most számon kérnek a tagállamoktól, szeptember végén zárult le (2015-ben kétéves határidővel fogadták el több ország tiltakozása ellenére). A tiltakozók között ott volt Szlovákia is, amely az utolsó hónapokban fogadott be migránsokat és elfogadott több, a Bizottság által megkövetelt intézkedést is.

 

A kvótákat a többi tagállam is csak töredékében teljesítette. Az eredetileg tervezett 160 ezer elosztandó migránsból csak 30 ezret fogadtak be az unióban. Jelenleg más néven, de újabb kvótarendszert akar bevezetni az Európai Bizottság, amelynek ráadásul nem lenne felső határa.

 

Mint látható, Szlovákiát kihagyták a beidézett országok sorából. A Bizottság az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy Szlovákiát nem bünteti a kvóták elutasítása miatt.

 

Több, mint kvóta: Az EP javaslata egy kötelező, állandó és “keményebb” migránselosztási rendszer

 

Körkép.sk

Nyitókép: European Comission

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!