Az Európai Bizottság új, „műanyagadót” vezetne be, emellett pedig a jelenleg tagállami hatáskörben lévő emissziós bevételeket is átcsoportosítaná az uniós kasszába, hogy pótolja az uniós költségvetésben Brexit miatt keletkező lyukat, és ebből finanszírozza a migráció kezelését és a biztonsági feladatokat – írja az EUobserver.

 

A portál Guenther Oettinger költségvetési biztost idézve azt írja, hogy az Egyesült Királyság távozásával éves szinten 12-15 milliárdos hiány keletkezik az EU-s büdzsében. Az EU végrehajtó szervei, vagyis az Európai Bizottság „átfogó politikai vitát” tartottak a bevándorlás, a belső és külső biztonság és védelem kérdéseiről és azok anyagi vonzatairól. Ezek együttesen évi 10 milliárd euróba kerülhetnek.

 

Oettinger szerint a Bizottság a Brexit utáni hiány felét a tagállamok magasabb hozzájárulásával, felét pedig a már futó projektek visszavágásával pótolná. A „saját források” növelése érdekében pedig „műanyagadó” bevezetését tervezi, ami elsősorban a műanyagtáskákra vonatkozik. Az még nem tisztázott, hogy a fogyasztókat vagy a gyártókat terheli-e majd az új adónem.

 

 hirdetes_810x300  

A tagállami költségvetést gyarapító emissziós kereskedelmet is „uniós szintre emelné”, vagyis az ebből származó bevételeket a EU kasszáját gyarapítanák majd. A Bizottság szerint a környezetvédelem ezen része egyébként is uniós szintű politika.

 

Mindezek mellett továbbra is terítéken van az az elgondolás, hogy az uniós értékek betartása alapján lenne csak meríthető az EU-s forrásokból. Az EUobserber  úgy fogalmaz:

 

„Néhány tagállam úgy gondolja, hogy az uniós források jobb ellenőrzésével nyomás gyakorolható azokra az országokra, ahol aggodalmak merültek fel a jogállamiság betartása kapcsán, elsősorban Magyarországon és Lengyelországban”

 

Oettinger szerint a Bizottság már vizsgálja ennek jogi megvalósíthatóságát, de hozzáteszi, hogy ennek bevezetéséhez minden tagállam egyetértésére van szükség.

 

Körkép.sk

Nyitókép: euobserver.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!