Észak-Korea németországi nagykövetségét használja rakétatechnológia beszerzésére nukleáris programjához. Ezt a német belföldi hírszerző ügynökség, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője, Hans-Georg Maassen nyilatkozta az Észak-német Rádiónak.

 

A bejelentés nem jelent mást, mint hogy a világ legkiszámíthatatlanabb, nukleáris ambíciókat dédelgető diktatórikus rezsimje németországi nagykövetségén keresztül jutott hozzá rakétaprogramjához és nukleáris programjához szükséges high-tech alkatrészekhez.

 

Olyan, „kettős felhasználású” eszközökről van szó, amelyek nem feltétlenül hadászati jellegűek, a civil gazdaságban is alkalmazhatóak. Maassen kijelentette, hogy a német illetékes szervek minden erejükkel igyekeznek megakadályozni Észak-Korea erre vonatkozó ügyleteit, de nem tudják garantálni, hogy minden alkalommal sikerrel járnak.

 

 hirdetes_810x300  
Észak-Korea katonai parádét tervez a téli olimpia előestéjén. Van, ami nem változik. Fotó: BBC.com

 

Rés a pajzson: Kijátszhatóak az ENSZ szankciói

 

A BfV vezetője azt feltételezi, hogy Észak-Korea vagy más piacokról, vagy köztes vásárlókon keresztül jut hozzá a technológiához. Az NDR által közölt információk szerint a BfV 2016-ban és 2017-ben több ízben is kapott bejelentést arról, hogy az észak-koreai nagykövetség rakétaprogramhoz is alkalmas alkatrészeket vásárolt. Ráadásul még 2014-ben egy észak-koreai diplomata megpróbált beszerezni egy vegyi fegyverek gyártásánál használatos multifunkciós eszközt, ami a fegyver emisszióját méri.

 

Észak-Korea nem csak ezen a területen próbálja kijátszani a nemzetközi szankciókat és tiltásokat. Az ENSZ a nukleáris csapással napirenden fenyegetőző rezsimet gazdasági szankciókkal sújtotta, elsősorban azzal a céllal, hogy rakétaprogramját ellehetetlenítse és hogy gyengítse katonasága ellátást.

 

Az ENSZ szerint Phenjan 2017 első 9 hónapjában 200 millió dollár értékben tudott szankciók hatálya alá eső termékeket vásárolni a nemzetközi piacról. A nemzetközi szervezet úgy fogalmazott, „megtévesztő gyakorlatával” Észak-Korea „még mindig eléri a globális pénzügyi rendszert, amit a pénzügyi szankciók kritikus hiányosságai tesznek lehetővé”.

 

CIA-főnök a BBC-nek: Észak-Korea hónapokon belül képes lehet atomtöltettel elérni Amerikát

 

Nyugati országok is profitálnak az áron alul feketén eladott észak-koreai árukból

 

Az ENSZ úgy véli, Phenjan továbbra is részt vesz a hagyományos fegyverek kereskedelmében és az internetes katonai hírszerzésben. A szankciók az elmúlt év végén jelentősen szigorodtak. Decemberben Észak-Korea egy olyan ballisztikus rakétát tesztelt, amivel már elérhető az amerikai kontinens. A nemzetközi közösség válaszul a rakétatesztre csökkentette a finomított olajszármazékokra vonatkozó kvóta nagyságát.

 

A CBS News egy ENSZ-jelentésre hivatkozva azt írja, hogy Észak-Korea Szíriával és Mianmarral együttműködve építgeti nukleáris arzenálját. Ugyanez a jelentés foglalkozott azzal is, hogy az észak-koreai tankerek a tengeren szivattyúzzák át más olajszállítókból a finomított kőolajat, és hogy nyomkövetési rendszereket sikerült beszerezniük kedvezményes áron egy izraeli informatikai cégtől.

 

Az észak-koreai szénexportra vonatkozó ENSZ korlátozásokat is sikeresen játszotta ki Phenjan. Az útvonalak és a szállítólevelek meghamisításával sikerült harmadik országokon keresztül értékesíteni. Az illegális széneladásban olyan országokban nyilvántartott cégek segédkeztek, mint Ausztrália, Brit Virgin-szigetek, Kína, Hong Kong, Seychelle-szigetek és Nagy-Britannia. Az érintett országok azzal védekeznek, hogy nem ismerték a szénszállítmányok eredetét.

 

A jelentés azt írja, hogy a pénzügyi tranzakciók lebonyolítását észak-koreai részről 30 tengerentúli képviselő bonyolítja, akik Ázsiában vagy a Közel-Keleten élnek illetve szabadon mozoghatnak szerte a világban, és rengeteg készpénzzel rendelkeznek – és a nyugat-európai hírességeket megszégyenítő módon használják ki az offshore cégek adta lehetőségeket.

 

Körkép.sk

Nyitókép: cbsnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!