98 év. Ennyi idő telt el azóta, hogy a nemzetek önrendelkezésére hivatkozva szétszakítottak egy ezeréves országot, és megszegve ugyanezt az elvet, saját országának határain kívülre száműztek több millió magyart, megaláztatásra, kiszolgáltatottságra és fogyásra ítélve őket. Minket.
Az örök kérdés, ami az ilyen mérhetetlen igazságtalan és esztelen történelmi eseményeknél leginkább foglalkoztatja az embert, a miért? Mintha annak megválaszolásával megszüntethető lenne az ok, és más mederbe lenne terelhető a történések folyamata.
Az egyik sokat hangoztatott elmélet Magyarország szétdarabolásával kapcsolatban úgy hangzott, hogy amennyiben ezt nem teszik meg, belátható időn belül egy olyan erős országgá vált volna, amely már konkurenciát jelent a többi nagyhatalomnak. Tény, hogy a kiegyezés utáni Magyarország rendkívüli gazdasági teljesítményről tett bizonyságot. Számtalan szabadalom és rendkívüli mezőgazdasági termelékenység fűződött nevéhez – ez utóbbi terén felvette a versenyt a világelső USA-val is.
De valószínűleg, ez csak részigazság. Hogy milyen geopolitikai megfontolások húzódhattak a háttérben? Mint látni fogjuk, sokkal több sorstársa van a magyar nemzetnek, mint elsőre gondolnánk.
Az ütközőzóna
Tíz évvel ezelőtt kiáltották ki az önálló Koszovót, területén jelentős szerb kisebbséget hagyva. A balti országokban szintén jelentős orosz kisebbség él, akik a nyugati-orosz egymásnak feszülés növekedésével egyre kényesebb kérdést jelentenek az ottani kormányoknak. És ott van Ukrajna, ahol a lakosság csaknem fele oroszajkú, és most polgárháború dúlja fel az ország keleti felét.
Én most mégis nyugaton kezdem a példák felsorolását, mégpedig Belgiummal, pontosabban a vallonokkal.
Vallónia Belgium déli tartománya, saját autonóm kormánnyal, de közös országban a flamandokkal. A két nemzet között sosem volt túl kiegyensúlyozott a viszony. Hogyan kerültek mégis közös határok közé?
Belgium létrejötte előtt a Holland Egyesült Királyság része volt, amelyet a napóleoni háborúk után – mikor újra felosztották Európát – hoztak létre brit kezdeményezésre. Antwerpen és a többi, ma Belgiumhoz tartozó kikötő ugyanis a Brit-szigetek védelmének Achillesz-sarka volt. Az ellenség a földrajzi közelség miatt könnyen tudott azokon keresztül hajókon sereget átjuttatni a túlpartra.
A britek attól tartottak, hogy ha az ősellenség Franciaország ellenőrzése alá vonja ezeket a kikötőket, sebezhetővé válik. Az egyik lehetőség egy önálló állam létrehozása lett volna, ám ha az ország felett Franciaország megszerzi az ellenőrzést, a britek stratégiája kudarcot vall. Ugyanez történt volna, ha egy túl erős ország jön létre, ami szintén fenyegetést jelenthet.
Így egy sajátos kompromisszum született: 1830-ban létrehoztak egy országot, amelyben csaknem pontosan fele-fele arányban élnek flamandok és a francia-ajkú vallonok. Belgium alkotmánya brit és francia elemeket is tartalmaz, mindkét nemzetnek vétójoggal rendelkező saját regionális parlamentje van. Ha az egyik nagyhatalom ki akarná terjeszteni befolyását az egész országra az egyik belga nemzet segítségével, a másik nagyhatalom a másik belga nemzet fellázításával ezt megakadályozhatja – és lőn, megszületett a francia-angol status quo.
Más oldalról megközelítve: Belgium megkapta az önállóságot, de szándékosan olyan törékenyre formázták meg, hogy bármikor destabilizálni lehessen, amennyiben a nagyhatalmi érdekek ezt megkívánják.
Az alapállás tehát egyértelmű: két egymásnak feszülő nagyhatalom a béke érdekében létrehoz egy ütközőzónát, amelyben egyik sem tud könnyen a másik fölé kerekedni.
Az ukrán példa
Hasonló logika működik a Kaukázusban, ahol nemzetek egész csoportja marakodik egymással. A Kaukázus a török és az orosz érdekszféra találkozásánál fekszik, és különösen fontos Moszkva számára, hogy ne veszítse el a részleges ellenőrzést a térség felett, mert akkor védtelenné válna a Fekete-tenger északi partvonala, és a stratégiai fontosságú Volgográd városa.
Innét érdemes áttérni Ukrajnára. Ukrajna nyugat-barát hatalomátvétele pontosan megmutatja a fenti elv gyakorlati működését. Amint megtörtént Kijevben a nyugat-barát hatalomátvétel, az ország oroszok lakta keleti fele fellázadt. Az orosz érdek egyértelmű: ne kerüljön közelebb egyetlen NATO haderő sem, mint korábban.
A Batli államok is oly módon nyerték el függetlenségüket, hogy területükön jelentős számú orosz kisebbség él, akik ma már az orosz-nyugati hatalmi harc eszközévé váltak.
Ennyit a példákról, térjünk át a Kárpát-medencére. Ahogy látjuk, az elv, amely alapján meghúzták a határokat 1920-ban, nem a nemzetek önrendelkezése volt, és még csak nem is a csehek ügyeskedése vezetett odaáig. A Nyugat sosem akart olyan országokat többé a Kárpát-medencében, amelyek erősek lehetnek. Ezért vegyes nemzetiségű államokat tákoltak össze, akiket könnyen manipulálhatnak, hol a többséget, hol a kisebbséget támogatva.
A nyugat és főleg Franciaország célja valószínűleg az volt, hogy a szintén stratégiai fontosságú Kárpát-medencét ne ellenőrizhesse egy olyan nagyhatalom, amely aztán egészként képes szövetségest választani – pl. a németeket. Oszd meg és uralkodj.
Oszd meg és uralkodj!
Így gondolkozhattak a gazdasági és társadalmi káoszt és tragédiákat okozó 1920-as határokat meghúzó nagyhatalmak. És így gondolkodnak ma is. Erős és sikeres Magyarország épül, amely nem hajlik meg a nyugati hatalmak akarata előtt. Aktív Visegrádi Csoport alakult, amely – bármennyire is gyenge láncszem benne Szlovákia – jóval erősebb, mint azt Brüsszelben várták.
És nem szabad elfelejteni, hogy szükség is lesz rá. Az EU nem véletlenül próbálja megelőzni Törökországot és Oroszországot a Nyugat-Balkán integrációjában. Kizárólag saját rövidlátásuk miatt nem veszik észre, hogy erős Magyarország nélkül ez a stratégia eleve kudarcra van ítélve. Sőt, erős Visegrádi Négyek nélkül is.
Érdemes még megemlíteni Szlovákia helyét ebben a Trianon teremtette káoszban. Sajnos, a szlovák politikai elit eddig mindig egy másik, látszólag erősebb hatalomhoz akarta kötni országa sorsát: Fico a mag-Európához, Danko Oroszországhoz. Talán úgy vélik, hogy Szlovákia léte attól függ, fennmaradnak-e azok az erőviszonyok, amelyek szétdarabolták a Kárpát-medencét. Félelmük, azt hiszem, jogos. Az önálló Csehország és a magyar kisebbség zöme nélkül a második világháború előtti évek Szlovákiája (az első „önálló” szlovák állam) lényegében megszűnt volna létezni.
Mi a konklúzió? A történelem az elmúlt években újra mozgásba lendült. Európa újabb negyed évszázadnyi boldog békeidőn van túl, ám az erőviszonyok változnak, új kihívások vannak: USA, Oroszország, délről a bevándorolók és a nagyhatalmi státusszal kacsingató törökök.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép: 24.hu
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
