Eddig több mint hatvan halottja van a nagy területen tomboló és gyorsan terjedő görög erdőtüzeknek, amelyek Athén környékén törtek ki. Több tucat ember tűnt el. A külügyminisztérium szerint szlovák állampolgárok nincsenek sem az áldozatok, sem az eltűntek között.

 

Ma délután a görög tűzoltóknak sikerült ellenőrzésük alá vonni lángokat. Alekszisz Tsziprasz görög kormányfő három napos nemzeti gyászt rendelt el az áldozatok emlékére.

 

A lángok épp a görög főváros környéki felkapott turistacélpontoknál tomboltak: Kineta, Mati és Rafina, illetve Pendeli környékén. A legtöbben Mati városában vesztették életüket. A város hatalmas károkat szenvedett el, a polgármester elkeseredetten nyilatkozta a tévének, hogy „Mati gyakorlatilag megszűnt létezni”, a tűz ezernél is több házat és háromszáz járművet pusztított el.

 

 hirdetes_810x300  


Matiban a mentőegységek egy több családból álló csoport holttesteit találta meg, összesen 26 emberét, köztük több gyerek, akik mindössze 30 méterre a tengertől égtek halálra.

 

A görög belügyminisztérium jelentése szerint összesen 156 felnőttet és 16 gyermeket láttak el kórházban, 11-en vannak válságos állapotban. A legfiatalabb áldozat a Reuters hírügynökség jelentése szerint egy féléves csecsemő volt, aki füstmérgezést kapott.

 

 

A lángok a nagy hőség és az erős szél miatt a lakott területeken olyan gyorsan terjedtek, hogy az embereknek egyszerűen nem volt idejük elmenekülni. A napokban árnyékban is 40 fokot mértek a görög tengerpartokon. Jelentések szerint külföldi áldozatok is vannak. Eddig egy albán, egy bolgár, egy brit és egy ír állampolgár halálát erősítették meg, sajtóértesülések szerint két lengyel is meghalt a tűzben.

 

Göürögországnak több ország ajánlotta fel segítségét: Németország, Olaszország, Ciprus, Spanyolország, Izrael, és a két ország történelmi feszültsége ellenére még Törökország is – bár a török külügy szerint Athén nem kért a segítségükből.

 

Peter Susko szlovák külügyi szóvivő a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg egyetlen Görögországban tartózkodó szlovák állampolgár sincs közvetlen veszélyben. A minisztérium összesen 300 szlovák állampolgárról tud, akik az érintett területeken tartózkodnak.

 

Susko elmondta, hogy mivel nem mindenki él a lehetőséggel, hogy bejelentse  külföldi útját a minisztériumnál, a Görögországban lévő szlovák állampolgárok száma jóval több lehet.

 

A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma ezért azt javasolja, hogy vészhelyzet esetén az athéni szlovák kirendeltséghez forduljanak a +30 693 240 8028-as telefonszámon

 

 

Az út, ahol 26 ember veszett oda – alig pár lépésre a tengertől…

 

 

Körkép.sk, Pravda

Nyitókép: twitter/ Tamer Yazar

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!