Egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentés szerint az Európába visszatérő, Iszlám Államnál szolgáló nők és kiskorúak száma jóval magasabb, mint azt eddig gondolták. King’s College London hadtudományi tanszékének kutatása szerint a világ minden részéről az Iszlám Állam terrorszervezethez 2013 és 2018 között csatlakozó közel 42 ezer ember negyede nő és kiskorú volt.

 

A jelentés leszögezi:

 

„A nők és kiskorúak készen állnak arra, hogy továbbvigyék az IÁ ideológiáját és örökségét az úgynevezett kalifátus 2017 év végi bukása után”

 

Az Iszlám Államnál harcoló nyugat-európai állampolgárok zöme, 55 százaléka nő és kiskorú. Ezekben az országokban a legmagasabb ez az arány. A kelet-európai tagállamoknál ugyanis csak az IÁ oldalán harcolók 18 százalék nő és gyerek.

 hirdetes_400x285  

 

A harcokból hazatérő egykori IÁ-s katonák nagy része Londonban kötött ki, de nagyszámban érkeztek Németországba és Franciaországba is. A nyugat-európai állampolgárok közül 1765-öt tartanak nyilván IÁ-harcosként, 47 százalékuk már hazatért, 834 közülük még kiskorú, 138-an pedig nők.

 

A jelentés kidolgozói azonban úgy vélik, hogy ezek a számok jóval magasabbak, ám nincs hozzáférésük a kormányzati adatokhoz, így marad az optimista becslés.

 

Jönnek – gyermekestől

 

A jelentés egyik változata  megvizsgálja az IÁ-állam „leányvállalatainál” tevékenykedők számát is. Itt azokat a személyeket is figyelembe vették, akik önként vagy kényszerből kiutaztak a Közel-Keletre, és valamilyen módon bekapcsolódtak az IÁ tevékenységébe (nem feltétlenül harcosként). Itt kiderült, hogy negyedük vagy nő, vagy kiskorú.

 

Ilyen IÁ-szimpatizánsokból a nyilvános adatok szerint 5904 van Nyugat-Európában, 25 százalékuk kiskorú, 17 százalékuk nő. Legtöbbjük Franciaországban élt (1910), mielőtt az IÁ mellé szegődött volna, csaknem ezren német állampolgárok és 850-en pedig az Egyesült Királyságból utaztak ki. Becslések szerint mindössze 20 százalékuk eshetett el a harcokban, és eddig 50 százalékuk tért vissza befogadó országukba.

 

Külön érdekesség, hogy míg odaát küzdöttek az Iszlám Államért, a terrorszervezet által ellenőrzött területek valamelyikén gyermekük született . Megint csak a kutatók becslése szerint az egykori „kalifátusban” 730 gyermek jött a világra európai állampolgárságú szülőktől, ebből 566 nyugat-európai állampolgárságú szülőktől. A szakértők szerint így fel kell készülni arra, hogy a háborúból hazatérők nem egyedül fognak érkezni. Különösen sok csecsemőre számíthat Belgium, nagyjából 105-re…

 

EUobserver.com, Körkép.sk

Nyitókép: euobserver.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!