A következő kilenc hónap teljesen más lesz, mint az eddigi évek voltak, illetve a következő évek lesznek. Európa jövője dől el a jövő évi EP-választáson.

 

Érzékeli ezt Magyarország, és érzékeli Brüsszel is. Utóbbi a holland EP-képviselő, Sargentini nevéhez fűződő jelentésével a Nézőpont Intézet szerint a migránsválságban vezető szerepet vállaló Magyarországra próbál nyomást gyakorolni.

 

Erről a jelentésről szólt a Nézőpont Intézet csütörtöki sajtókonferenciáján, melyen a Körkép.sk tudósítója is részt vett.

 

 hirdetes_810x300  

Sorsfordító választások előtt áll 2019-ben az Európai Unió, ahol az fog eldőlni, hogy az Európát vezető eddigi politikai elit, avagy a bevándorlással szemben kritikus véleményt megfogalmazó új szövetség szerez-e többséget.

 

 

A Nézőpont Intézet szerint a Sargentini-jelentés ilyen légkörben a kettős mérce példája, mely több pontban részrehajló kritikát fogalmaz meg Magyarországgal szemben. Ahogy a konferencián elhangzott, a LIBE-bizottságban elfogadott jelentés lényegében a liberálisok fellépését jelenti a kereszténydemokraták ellen, és az európai parlamenti választások kezdetét is jelenti.

 

A Nézőpojt Intézet a jelentésből 10 kettős mércét tartalmazó tévedést gyűjtött össze. Ezek az alapjogvédelemtől kezdve az elkülönült közigazgatási bíróságokon, a külföldi egyetemek szigorúbb szabályozásán, vagy éppen a kisebbségek jogvédelmén  és a menekültpolitikán át egészen a legutóbbi parlamenti választásokon való információhoz való hozzáférésig terjednek. Az elemzés megtekinthető a Nézőpont Intézet honlapján.

 

Mráz Ágoston Sámuel egészen odáig ment, hogy szerinte ugyanúgy, mint Brüsszel Magyarországot, jogállami eljárás alá lehetne vonni magát az Uniót is.

 

Dr. Varga Judit

 

Dr. Varga Judit a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára a találkozón elmondta, hogy a Sargentini-jelentés jövő heti vitájában nagy ideológiai harc várható, melynek kimenetele jelenleg kétesélyes.

 

„Még a szavazás mikéntje és szabályai körül sincs jogbiztonság. Megpróbálják Magyarországot, aki mer másként gondolkodni, visszaszorítani a dobozba“ – mondta. Varga Judita az elmúlt hetekben 50 EP-képviselővel beszélt részletesen, és magyar kérdésben még a Néppárt sem egységes. Rámutatott, hogy sok EP-képviselő a szerint áll hozzá a témához, hogy az milyen esélyt kínál számára ahhoz, hogy otthon pártja EP-listáján minél jobb helyen szerepeljen.

 

Hozzátette, hogy személyes találkozóin több EP-képviselő nyíltan elismerte, hogy ugyanilyen jelentést, listát bármelyik tagállamról össze lehetne állítani. Varga Juditnak többen azt is elismerték, hogy képtelen az a koncepcióbeli érvelés, ami a jelentésben van.

 

„Van, akit soha nem fogunk tudni meggyőzni, mert ő már két éve eldöntötte, hogy mit gondol Magyarországból“ – fogalmazott. Hozzátette, hogy tíz EP-képviselőnél több nem is foglalkozik a témával. A lényeg, hogy kikerüljön a sajtóba, és a többi teátrális, ideológiai szinten zajlik Magyarországgal szemben.

 

A konferencián arra is rámutattak, hogy a Sargentini-jelentés több olyan kérdést állít be problémának, ami nem is Uniós hatáskör. Ilyen például az alacsony nyugdíjak, vagy bérek kérdése.

 

 

„A Tavares-jelentés után ez a második támadás Magyarország ellen, ami azt mutatja, hogy az ország tényezővé vált nemzetközi szinten“ – hangzott el.

 

A jelentés európai parlamenti vitájában sajtóhírek szerint személyesen Orbán Viktor is részt vesz majd.

 

Hogy mi várható? Erre a kérdésre jelenleg nehéz választ adni. Varga Judit szerint sok függ a jelenléttől is, mely általában 678-680 képviselő körül mozog, illetve attól, hogy hol hasad a Néppárt.

 

„Ha a Néppárton belül több mint a képviselők fele átáll, akkor átmehet a jelentés. Ha nem áll át, akkor van esély, hogy ne kerüljön elfogadásra. Akármi is lesz. Kihúzva magunkat szembe fogunk nézni vele, mert mindent megtettünk azért, hogy felvilágósítsuk az EP-képviselőit“ – jelentette ki Varga Judit.

 

A 28 oldalas Sargentini-jelentés mindenesetre úgy készült el, hogy hivatalos LIBE delegáció sem járt Magyarországon.

 

A Körkép.sk nyomon fogja követni a jelentés vitáját, mely egyben az EP-választási kampány nyitánya is. A konferencián Mráz Ágoston Sámuel a 2019-es választás lehetséges kimeneteléről is kérdezte az államtitkárt. Varga Judit nem akart jóslásokba bocsátkozni, de mint elmondta, pesszimista, ugyanis „Európa nagyon nem tudja, hogy mifelé halad. Ezt mutatják az identitásváltás jelei, a fiatalok körében egyre inkább elterjedő önzés, a valóság tagadása és a muzulmán veszéllyel való szembenézés elutasítása.

 

A Körkép.sk figyelemmel követi majd a jelentés vitáját, mely várhatóan és a jövő hét meghatározó eseménye lesz.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!