Most vasárnap az EP-mandátumok több mint 60 százalékát a Fidesz szerezné meg.

 

A Fidesz-KDNP népszerűbb, mint a teljes ellenzék együttvéve, így több, mint a 60 százalékát megszerezné a kiosztható mandátumoknak egy most vasárnap tartandó EP-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet szeptemberi, Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypárt 13, a Jobbik 4, az MSZP és a DK együtt 3, míg az LMP 1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

 

 

 hirdetes_810x300  

39 százalékon áll a teljes népességen belül a Fidesz és a KDNP alkotta pártszövetség támogatottsága a Nézőpont Intézet szeptemberben, 2000 fő személyes megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatása szerint. A nyolc éve kormányzó politikai alakulatnak továbbra is több szimpatizánsa van, mint az összes ellenzéki pártnak együttvéve. A Jobbik már hónapok óta tartja a teljes népességen belüli 10 százalékos támogatottságát, a belőlük frissen alakult Mi Hazánk Mozgalom pedig stabilan a választókorúak 1 százalékát tudhatja maga mögött. Ez azt jelenti, hogy a Fidesznek 3,2 millió, a Jobbiknak 800 ezer, a Mi hazánknak pedig csak 80 ezer szimpatizánsa van Magyarországon.

 

Kiéleződni látszik a küzdelem a baloldal vezető pozíciójáért. Az MSZP-Párbeszéd szövetség táborának mérete a teljes népességen belül 6 százalékról 5 százalékra zsugorodott, míg a Gyurcsány-párt szeptemberre szintén az 5 százalékos szintre került. Azaz mindkét alakzat 400 ezer szimpatizánst tudhat maga mögött.

 

A teljes népességhez hasonlóan a részvételüket biztosra ígérő válaszadók preferenciájából számolható legvalószínűbb listás eredmény is változatlan helyzetet sejtet. A Fidesz-KDNP listás választási eredménye 52 százalékos lenne, míg a Jobbik 18 százalékot, az MSZP-P és a DK egyaránt 8-8 százalékot szerezne. A Fidesz tehát apró mértékben javítana az április 8-ai választási eredményén, a Jobbik és az MSZP-P viszont rontana. 5 százalékkal épphogy bejutna az LMP is egy „most vasárnap” választott országgyűlésbe. A 4-ről 3 százalékos listás eredményre visszaeső Momentum és a 2-ről 3 százalékra erősödő Kétfarkú Kutyapárt viszont a parlamenten kívül rekedne.

 

A szeptemberi közvélemény-kutatási adatok alapján az összesen kiosztható 21 mandátumból a Fidesz-KDNP 13-at szerezne meg egy most vasárnap tartandó európai parlamenti választáson, ami több, mint a megszerezhető helyek 60 százaléka. Ezzel akár Európa legsikeresebb pártja is lehet. A Jobbik 4, az LMP 1 képviselőt küldhetne az Európai Parlamentbe, a DK és az MSZP-P pártszövetség közül pedig tizedszázalékokon múlna, hogy melyikük szerezne meg 2-t és melyiküknek maradna csak 1 hely a fennmaradó 3 mandátumból.

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. augusztus 29. és szeptember 18. között készült 2000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék

 

Nézőpont Intézet sajtóhír

Nyitókép: archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!