Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar-ukrán kapcsolatok a magyar kettős állampolgárság okán mélypontra kerültek. Az ukrán titkosszolgálatok által, a beregszászi konzulátuson készített rejtettkamerás felvételek után a két ország kapcsolata rendkívül feszültté vált, sőt, az ukrán hadsereg Kárpátalján kezdett hadgyakorlatokba.

 

A magyar-ukrán kapcsolatok romlásának hátterében az ukrán elnökválasztási kampány áll, a jelenlegi elnök, Petro Porosenko ugyanis kétségbeesetten próbál erős vezetőként feltűnni választói előtt, tekintve hogy kétszeres lemaradása van Julija Timosenkóval szemben a felmérések szerint.

 

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az elmúlt napokban jelezte, hogy ha Magyarország nem hívja vissza a beregszászi konzult, akkor kiutasítja őt. Budapest arra hivatkozva, hogy a beregszászi konzulátuson nem történt semmi ukrán törvényeket sértő esemény, nem látja értelmét eleget tenni Kimkin követelésének. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szavaiból azonban az is kiderül, hogy Budapest minden lehetséges eszközzel igyekszik megvédeni a kárpátaljai magyarok érdekeit. Az ezkösztárba pedig beletartozik Ukrajna nyugati integrációjának akadályoztatása is.

 

 hirdetes_810x300  

Nyilván épp emiatt enyhült meg az ukrán vezetés retorikája. Klimkin a hét elején ugyan kilátásba helyezte a beregszászi konzul kiutasítását, de a kárpátaljai magyarok védelmére szólított fel, akik az orosz támadások célpontjaivá válhatnak. Nyilván már nem fújhattak visszavonulót Budapesttel szemben, és nem boríthattak fátylat a kiszivárogtatott videóra, ezért a felemás üzenet.

 

Fokozódik a hangulat: Kijev még a héten kiutasítja a beregszászi magyar konzult, ha Budapest nem hívja vissza

 

Mélypont

 

A héten aztán az ukránok persona non gratának, vagyis nem kívánatos személynek nyilvánították a beregszászi konzult, akinek 72 órát adtak az ország elhagyására. Ez csütörtökön történt, október 4-én. Budapest válaszul kiutasít egy ukrán konzult Magyarországról.

 

Ám úgy tűnik, Kijev igyekszik rendezni kapcsolatát Magyarországgal, és épp a kettős állampolgárság vitatott témáján keresztül. Az MTI szombati közlése szerint Pavlo Klimkin nem zárja ki az orosz ukrán kettős állampolgárok büntetőjogi felelősségrevonását, és nem mulasztotta ehhez hozzátenni, hogy ellenzi azok megbüntetését, akik más ország állampolgárságával is rendelkeznek.

 

Enyhülés? 

 

Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az orosz állampolgárság felvételének minden esetét ki kell vizsgálnia az ukrán biztonsági szolgálatoknak, és kategorikusan elutasította az ukrán-orosz kettős állampolgárság törvényessé tételét. Hozzátette: ellenzi viszont azt, hogy büntessék azokat, akik más országok állampolgárságát is birtokolják az ukrán mellett.

 

„… nem a legjobb opció azoknak a büntetőjogi felelősségre vonása és megvádolása, akik ilyen (nem orosz) állampolgárságot vesznek fel”

 

Fontos hangsúlyozni, hogy a kettős állampolgárság intézménye kapcsán az ukrán törvények nem egyértelműek, így igaz Magyarország álláspontja, hogy a beregszászi konzul nem sértett törvényt.

 

Kettős állampolgársági vita – Ukrán elnök: elvárjuk Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartását

 

Hogy Magyarország miként fogadja a közeledést, egyelőre kérdéses, tekintve, hogy valószínűleg konkrét eredményeket akar látni, mielőtt megnyitja Ukrajna előtt az EU és a NATO kapuját. Mindenesetre Lengyelország – amely szintén jelentős saját nemzetrésszel rendelkezik Ukrajnában –  nemzetbiztonsági főnöke, Pavel Soloch a hétvégén kijelentette, hogy

 

„Ukrajna és Magyarország feszült kapcsolata nem akadályozhatja Ukrajna és a NATO, illetve Ukrajna és az EU kapcsolatának fejlődését”

 

Körkép.sk

Nyitókép: bbc.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!