A szaúdi ügyészség Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró halála ügyében kezdeményezett eljárást, ezzel közvetve elismerte az kormánykritikus újságíró halálát két héttel annak eltűnése után. Az ügyészség szerint veszekedés tört ki az isztambuli szaúdi konzulátuson, ami Hasogdzsi halálával ért véget.

 

A helyi média beszámolója szerint a hatóságok 18 embert vettek őrizetbe a gyilkossággal kapcsolatban, kilétükről nem árultak el információkat. Úgy tűnik azonban, hogy a közel-keleti királyság magasabb szintjein is fejek fognak hullani: eltávolították posztjáról a királyi udvar egyik tanácsosát, aki Mohamed bin Salmán koronaherceg közeli embere volt. Az uralkodó bejelentette, hogy az eset után „elkerülhetetlen” a szaúdi titkosszolgálatok „átszervezése”.

 

Az ügyészség nyilatkozata szerint

 

 hirdetes_400x285  

„Az ügyészség Dzsamál bin Ahmad Hosagdzsi szaúdi állampolgár eltűnésében folytatott nyomozásának jelenlegi állása szerint az isztambuli szaúdi konzulátuson való tartózkodása idején a közte és más személyek közt zajló szóbeli vita tettlegesség fajult, amelynek során ökölharc alakult ki és amely Hasogdzsi halálához vezetett. Nyugodjék békében”

 

A királyi udvar „mély együttérzésének” adott hangot.

 

Szaúd-Arábia csúnyán ráfizet a Hasogdzsi-ügyre, Trump szerint az eltűnt szaúdi újságíró már halott

 

Nem egyeznek a verziók

 

Közben pénteken a török hatóságok kiszélesítették a Hasogdzsi utáni kutatást a konzulátus melletti erdőre. Az ő verziójuk szerint  konzulátuson egy „különítmény” megölte az újságírót, majd testét feldarabolták, és kivitték a konzulátus épületéből. Az erdőben vélhetően a földi maradványokat keresik. A fentiek értelmében a török és a szaúdi verzió közel sincs összhangban, a török hatóságok videófelvételekre hivatkozva azt állították, hogy Hasogdzsit kihallgatása közben gyilkolták meg.

 

Bár a koronaherceg egyik közeli bizalmasát is eltávolították posztjáról az eset miatt, az uralkodó Szalmán herceget tette annak a bizottságnak az élére, amely a titkosszolgálatok átstrukturálásáért felel majd.

 

Donadl Trump amerikai elnök, akinek hivatali ideje elején egy  110 milliárdos fegyverbizniszt sikerült tető alá hoznia Szaúd-Arábiával, „fontos első lépésnek” nevezte a letartóztatásokat. Újságírói kérdésre elmondta, hogy hitelt ad a szaúdi vezetés által felvázolt verziónak. Egyúttal hangsúlyozta Szaúd-Arábia, mint Iránnal szembenálló USA-szövetséges fontosságát.

 

Hogyan kényszerítheti térdre egy meggyilkolt újságíró a dúsgazdag szaúdi királyságot?

 

BBC.com, Körkép.sk

Nyitókép: BBC.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!