A Sky News brit hírtelevízió szerint megtalálták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró holttestének egy részét, aki október 2-án tűnt el az isztambuli szaúdi konzulátuson. A török hatóságok a kezdetektől megszervezett gyilkosságról beszélnek, Szaúd-Arábia hetekig hallgatott, majd hivatalos álláspontja szerint egy tettlegességgé fajuló vita során kapott halálos ütést a királyi család nagy kritikusaként számon tartott újságíró.

 

A török hatóságok verziója szerint a kihallgatást, a gyilkosságot és a holttest eltüntetését (feldarabolták) egy 15 tagú szaúdi különítmény végezte el. A testet a legfrissebb sajtóértesülések szerint a törökországi szaúd-arábiai főkonzul rezidenciájának kertjében találták meg.

 

Recep Tayyip Erdogan török államfő nyilvánosan gyilkossággal vádolta meg Szaúd-Arábiát. Az ő elmondása szerint Dzsamál Hasogdzsi megölését napokkal korábban megtervezték, mint ahogy az újságíró betért a konzulátus épületébe. A török államfő azt követeli Rijádtól, hogy állítsa bíróság elé az elkövetőket és adjon magyarázatot arra, hogyan került a holttest a főkonzul kertjébe. Illetve követeli, hogy a szaúdi királyság hozza nyilvánosságra, ki rendelte el a gyilkosságot.

 

 hirdetes_810x300  

Fordulat a Hasogdzsi-ügyben: Szaúd-Arábia elismerte az újságíró halálát

 

Erdogan meglovagolja a botrányt

 

A török elnök bejelentésének időzítése nem véletlen. Ma kezdődik Szaúd-Arábiában egy pénzügyi konferencia, amely a Hasogdzsi-ügy miatt már így igencsak megtépázódott: a legfontosabb meghívottak – globális pénzügyi intézmények, világvállalatok vezetői és nagyhatalmak pénzügyminiszterei – többsége lemondta a találkozót, hivatalosan tehát nem vesznek részt rajta.

 

A közel-keleti szunnita világ feletti dominanciáért Szaúd-Arábiával versengő Törökország elnöke szerint a gyilkosságot elkövető 15 fős szaúdi különítmény három csoportban, különböző járatokkal érkezett Isztambulba a gyilkosságot megelőző napokban és órákban. Mint mondta, a csoport több tagja a gyilkosságot megelőző napon meglátogatta a konzulátus közvetlen szomszédságában lévő Belgrád nevű erdőséget. A csoport a konzulátus kamerafelvételeit törölte, majd a gyilkosság után csoport távozott egy „Hasogdzsi öltözékét, szemüvegét és hamis szakállat viselő férfi társaságában”.

 

Erdogan elmondása szerint 18 embert tartóztak le a gyilkosság kapcsán, de a bizonyítékokról nem adott részletesebb tájékoztatást.

 

Szaúd-Arábia csúnyán ráfizet a Hasogdzsi-ügyre, Trump szerint az eltűnt szaúdi újságíró már halott

 

BBC.com, Körkép.sk

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!