Nyitókép: nupi.no/archív

 

Közép-európai idő szerint délután 16 órakor veszi kezdetét a G20-csúcs Buenos Airesben. A találkozón résztvevő politikusok már pénteken elindultak a helyszínre, azonban az már most biztos, hogy Angela Merkel lekési a megnyitót.

 

A német kormánygép, amely Angela Merkel kancellárt szállította volna Berlinből Argentínában, kénytelen volt egy órányi repülőút után irányt váltani, és leszállni a Köln/Bonn reptéren. Ennek oka az Airbus A340-300-as gép kommunikációs rendszerének hibája volt. Egyébként a hiba fellépésekor a gép már Hollandia légterében tartózkodott, a pilóták műholdas telefonon vették fel a kapcsolatot a kölni repülőtérrel.

 

Sajtóértesülések szerint Merkel így Bonnban éjszakázott, a kölni reptér átépítési munkálatai miatt pedig nem számíthat a helyettesítő gépre sem.

 hirdetes_810x300  

 

A kancellár ezért pénteken először a német légierő egyik gépével Madridba repül, majd innen menetrendszerinti járattal folytatja útját Buenos Airesbe.

 

G20-csúcs a kereskedelmi háború és az orosz-ukrán konfliktus árnyékában

 

A világ 19 legnagyobb gazdaságának és az EU vezetőit tömörítő találkozón a legnagyobb hangsúly minden bizonnyal az USA és Kína közötti kereskedelmi háborún és az orosz-ukrán konfliktus újbóli kiéleződésén lesz.

 

Ugyancsak nem lehet szó nélkül elmenni majd a szaúdi riporter, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása körül kialakult nemzetközi helyzet és a Brexit mellett sem.

 

G20-tagok

 

Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Törökország, Egyesült Királyság, USA, EU

 

Trump inkább mégsem találkozik Putyinnal

 

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

 

“Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat”

 

írta Trump a Twitteren.

 

Az elnöki különgépen – útban Argentína felé – a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is.

 

Kreml: A találkozó törlése azt jelenti, hogy lesz “néhány extra óra” a “hasznos találkozókra” másokkal

 

Bár a Kreml meglepődött Trump twitter-üzenetén, nem estek kétségbe. Putyin szóvivője, Dmitrij Peskov az orosz sajtó szerint úgy nyilatkozott, hogy a találkozó törlése azt jelenti, hogy Putyinnak lesz “néhány extra órája” a “hasznos találkozókra” más vezetőkkel a világ 20 legnagyobb gazdaságából.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!