Nyitókép: irishtimes.com

 

Az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság uniós tagságának rendezett megszüntetésén dolgozik, de fel kell készülni a megállapodás elmaradására is – jelentette ki Angela Merkel német kancellár péntekre virradóra, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, az értekezlet első munkanapját követően.

 

Merkel újságíróknak nyilatkozva elmondta, a Theresa May brit kormányfővel folytatott megbeszélést követően 27-es körben tartott ülésen az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy politikai biztosítékokra van szükség a brit kilépést (Brexit) követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakra vonatkozóan.

 

 hirdetes_810x300  

„Olyan jövőbeli kapcsolatot akarunk, amelyben mindkét fél szabadon fejlődhet” – fogalmazott a kancellár.

 

Elmondta: nem tudja megmondani, mikor lépne életbe az Egyesült Királyság és az EU közötti átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodás, de reményeik szerint még az átmeneti időszakban sor kerülhet erre.

 

 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatóján kijelentette: az általa irányított testület fokozza a felkészülést az Egyesült Királyság esetleges megállapodás nélküli uniós kiválására, a „kemény Brexitre”, ugyanis számolni kell minden forgatókönyvvel. Tudatta azt is, hogy december 19-én közzétesznek egy dokumentumot a felkészülés szempontjából hasznos információkkal.

 

 

Brexit – Theresa May kedden Brüsszelben egyeztet Jean-Claude Junckerrel és Donald Tuskkal

 

Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

 

Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában – közölte Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében csütörtökön.

 

A szankciókat az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd 2014 szeptemberében megerősítette azokat. A korlátozó intézkedések a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak.

 

A meghosszabbított gazdasági szankciók egyebek mellett fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére terjed ki, továbbá korlátozza Oroszország hozzáférését a kőolajtermeléshez és -feltáráshoz felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.

 

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenete szerint az uniós tagországok vezetői arra szólították fel Oroszországot, hogy azonnal szolgáltassa vissza a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre november második felében elfoglalt három ukrán hadihajót és bocsássa szabadon 24 főnyi legénységüket, akik ellen tiltott határátlépés címén eljárást indított.

 

Kemény szavak Pellegrinitől: Az oroszellenes szankciók meghosszabbítása a legkevesebb, amit tehetünk

 

Tajani: az uniós parlament készen áll egy kötelező kvótamechanizmus elfogadására

 

Az Európai Parlament készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben csütörtökön.

 

„Nem vitás, javítani kell menekültügyi szabályainkon a jobb tehermegosztás és az által, hogy hatékonyabbá tesszük a menekültügyi rendszert, és megakadályozzuk a visszaéléseket. Többször is mondtuk: a cselekvés ideje eljött”

 

– fogalmazott.

 

Úgy vélekedett, a pillanat kedvező, mivel az unióba belépni szándékozó migránsok száma jelentősen csökkent. Meg kell ragadni a pillanatot egy olyan szilárd rendszer bevezetéséhez, amely képes megbirkózni a tél ideje alatt adódó kihívásokkal – tette hozzá.

 

Tajani aláhúzta, hogy meg kell védeni az uniós külső határokat. Az uniós parlament továbbra is hangsúlyozza, hogy erősíteni kell a Frontex keretében működő Európai Határ- és Parti Őrség működését a jövőbeli kihívások kezelése érdekében. Fokozni kell az unión kívüli partnerországokkal folytatott együttműködést az embercsempész-hálózatok felszámolása érdekében és azért, hogy könnyebbé váljon az illegális bevándorlók visszatérése – tette hozzá az uniós parlament elnöke.

 

Kötelező kvóták 3.0 – Megérkezett a legújabb, francia-német menekültkvóta-tervezet

 

Macron: nincs előrelépés, ha egy ország vezetése nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét

 

Nem léphetnek előre azok az országok, amelyekben a vezetés nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét – mondta a sárgamellényes tüntetések kapcsán Emmanuel Macron francia államfő a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson.

 

Az elnök leszögezte, hogy bár hisz az európai projektben, soha nem helyezné azt az állampolgárok jogos sérelmei elé.

 

„Egyetlen ország sem léphet előre, ha nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét. Napjainkban ez a harag Európában mindenhol kifejezésre jutott” – fogalmazott.

 

Macron elmondta, hogy a csúcsértekezleten röviden érinteni fogják a sárgamellényes tüntetők lecsillapítása céljából bejelentett új, véleménye szerint „legitim és fontos” intézkedéseket is. Hozzátette, fel fogja rá hívni kollégái figyelmét, hogy ezen lépések nem ássák alá a költségvetés stabilitását és a reformprogramot.

 

A francia államfő beszélt a kedd esti strasbourgi lövöldözésről is, és rámutatott, hogy a támadók Franciaországgal együtt Európát is célba vették. Az uniós vezetők találkozójának kezdetén egyperces néma csenddel emlékeztek a strasbourgi áldozatokra.

 

Emmanuel Macron hétfőn bejelentette, hogy egyebek mellett megemelik a minimálbért, járulékmentessé teszik a kétezer eurónál alacsonyabb nyugdíjakat, illetve adó- és járulékmentessé teszik a túlórapénzeket. Becslések szerint ezen intézkedések mintegy 8-10 milliárd euróba kerülhetnek, és így a francia államháztartás hiány túllépheti jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékánál meghúzott uniós plafont.

 

Strasbourg döntött: Babiš neve marad a kommunista titkosügynökök listáján

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!