Nyitókép forrása: usatoday.com

 

Az Ethiopean Airlines, amelynek vasárnap reggel Nairobiba tartó járata lezuhant, és fedélzetén lévő 157 ember mindegyike életét vesztette, a gép feketedobozait külföldre küldik elemzésre, mert nekik nincsenek meg a szükséges feltételek az adatok kinyerésére.

 

A szerencsétlenségnek komoly következményei vannak a Boeing amerikai repülőgépgyártóra, amelynek MAX8 és MAX9-es típusait (ezek a modellek még egy éve sincsenek a piacon, tehát újnak számítanak), nem engedik felszállni az európai, kínai, etiópiai, indonéziai, új-zélandi, Hong-Kong-i, libanoni és indiai valamint egyiptomi repterekről. A sknadináv Norwegian Air Shuttle légitársaság pedig jelezte, hogy kártérítést fog követelni a Boeingtől a kockázatok miatt bevezetett biztonsági intézkedések okozta anyagi kár miatt.

 

Ezzel szemben az amerikai Szövetségi Repüési Hivatal (FAA) bejelentette, hogy nem tiltja el a repüléstől az érintett modelleket, mivel „nem rendszerszintű körülmények állnak fenn” a Boeing repülői kapcsán. Persze, ezt ki lehet jelenteni, kérdés, az utasok hogyan reagálnak majd az intézkedés elmaradására. Fél éven belül a vasárnap lezuhant Boeing volt a második 737 MAX 8-as, amely néhány perccel a felszállás után lezuhant és senki sem élte túl a balesetet.

 hirdetes_810x300  

 

BBC.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!