Nyitókép: Marco Bertorello, AFP

 

Abszurdnak nevezte „Orbán Viktor felfüggesztését” az Európai Néppártból (EPP) Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője.

 

Salvini azt mondta, abszurdnak találja az eljárást, mert szerinte a magyar miniszterelnök „népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi”.

 

 hirdetes_810x300  

Az olasz miniszterelnök-helyettes, egyben belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.

 

A másik olasz kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében nyilatkozó Laura Ferrara európai parlamenti képviselő ezzel szemben nevetségesnek nevezte a néppárt kompromisszumos megoldását.

 

„Az EPP ismételten bizonyította álszentségét, amikor egy olyan párttal állapodott meg, amelynek nézetei védhetetlenek”

 

– mondta. Az M5S politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktort nem tartja Olaszország barátjának, mivel a Fidesznek az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban képviselt álláspontja ellentétes Olaszország és az olaszok érdekeivel.

 

Olasz sajtóbeszámolók szerint brüsszeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor mély tiszteletét fejezte ki Salvini iránt, akit a római kormány kulcsemberének nevezett. A magyar kormányfő kijelentette, Magyarország példát mutatott arról, hogy a migrációt meg lehet állítani szárazföldön. Matteo Salvini és az új olasz kormány pedig azt bizonyította, hogy a migrációt a tengeren is meg lehet állítani – idézte Orbán Viktor szavait az olasz sajtó.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!