Nyitókép: TASR

 

A járókelők közé hajtott autójával egy férfi a közép-kínai Hupej tartomány Csaojang nevű településén, és halálra gázolt hat embert.

 

További hét ember megsérült, a sofőrt pedig agyonlőtte a rendőrség.

 

 hirdetes_810x300  

A hatóságok közlemény útján tudatták, hogy a 44 éves Cuj Li-tung a feleségét és a lányát is késsel megsebesítette, mielőtt a volán mögé ült, és a tömegbe hajtott.

 

Egy hasonló támadás miatt tavaly decemberben ítéltek halálra egy férfit, aki terepjárójával a Hunan tartománybeli Hengjang egyik terén tizenöt embert szándékosan halálra gázolt, majd többeket megkéselt, illetve egy lapáttal támadott meg. Összesen negyvenhárman sebesültek meg.

 

Szintén decemberben Kína délkeleti részén egy férfi elkötött egy buszt, és azzal egy embertömegbe hajtott. A Hszinhua állami hírügynökség szerint nyolc ember vesztette életét, és huszonketten sérültek meg.

A kínai hatóságok gyakran személyes leszámolásokkal vagy a tettesek pszichikai zavaraival magyarázzák az ilyen jellegű incidenseket, néha azonban szeparatista szélsőségeseket okolnak a támadások végrehajtásáért.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!