Nyitókép forrása: dailysabah.com

 

Hiába követte a pilóta a Boeing kézikönyvének javaslatait, a gép nem engedelmeskedett, és a fél évvel korábban Jáva-tengerbe csapódott Lion Air gépéhez hasonlón többször orral előredőlt, mielőtt találkozott volna a talajjal. Ez derült ki az Ethiopian Airlines által ma közzétett információk alapján, amely kizárta a pilótahiba lehetőségét.

 

A 157 halálos áldozatot követelő (négy szlovák is volt a fedélzeten) légikatasztrófa első vizsgálati jelentése szerint a pilóták újra és újra megismételték a Boeing által javasolt megoldásokat, de nem tudták visszavenni a gép feletti irányítást.

 

A katasztrófa a jelenlegi információk szerint azért következetett be, mert a repülőgép automatikus szabályozó rendszere, az MCAS meghibásodott az érzékelőkkel együtt. Az MCAS arra szolgál, hogy nyolc érzékelő segítségével folyamatosan figyelje a gép repülési pozícióját, és ha például veszélyesen meredeken emelkedne, korrigálja azt. És pontosan ezt történt.

 hirdetes_810x300  

 

A gépen lévő érzékelők azt jelezték, hogy a repülő túlságosan meredek szögben emelkedik (ami nem volt igaz), ezért az MCAS átvette az irányítást, ás lefelé nyomta a gép orrát.

 

A pilóták kikapcsolták az MCAS rendszert, ám ennek ellenére sem sikerült stabilizálni a gépet, mert a rendszer úgy volt beállítva, hogy újra bekapcsoljon, amennyiben továbbra is azt érzékeli, hogy nem megfelelő a repülési szög. Ez pedig tovább rontotta a helyzetet. A pilótáknak gyakorlatilag esélyük sem volt megállítani a zuhanást, mivel egyáltalán nem volt kezükben az irányítás, az MCAS hibái miatt a gép végzetesen átbukott, és már nem lehetett felhúzni.

 

A Boeing 737 MAX8 é MAX 10-es típusait világszerte kivonták a forgalomból, átmenetileg. A gép az amerikai Boeing 102 millió dolláros alacsonyfogyasztású, új fejlesztésű repülőgéptípusa volt. Több száz darabot rendeltek belőle világszerte, a cég több ezret értékesített volna, ha nincsenek a katasztrófák.

 

A két, egyértelműen tervezési és szoftverhiba miatt bekövetezett katasztrófa azonban ezt megakadályozza. Az amerikai repülőgyártó igyekszik úrrá lenni a helyzeten, és új szoftverellenőrző rendszerrel akarja visszaszerezni az ügyfelek bizalmat – ennek a törekvésnek a részeként például ellenőriztetni akarja, hogy a végzetes sorsú gépek pilótái milyen kiképzést és felkészítést kaptak… Nem csoda, csak középtávon 500 milliárd dollár veszteséget szenvedne el a vállalat, nem beszélve a még meg nem kötött megrendelésekről, amelyekre valószínűleg keresztet vethet. Annyit már most sejteni lehet, hogy a típus nevét meg fogják változtatni, ha ugyan nem vonják ki teljesen a forgalomból.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!