Nyitókép forrása: bbc.com/A képen Slvako Ćurujiva látható az általa kiadott lappal a kezében

 

A szerb bíróság 30 illetve 20 év börtönbüntetésre ítélt első fokon négy korábbi rendőrségi vezetőt egy újságíró és kiadótulajdonos meggyilkolásáért. Az áldozat, Slavko Ćuruvija az egykori szerb elnök, Slobodan Milošević nagy kritikusa volt. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek.

 

Az állami rendőrség egykori rendőrfőnöke, Radomir Marković harminc évet kapott, ahogy az állami rendőrség belgrádi központjának korábbi vezetője, Milan Radonjić is. A hírszerzés főnyomozója, Ratko Romićot a bíróság 20 évre ítélte. A negyedik vádlott, Miroslav Kurak szintén húsz év börtönt kapott, de ő szökésben van, a hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

 

Marković jelenleg épp negyvenéves börtönbüntetését tölti az egykori szerb elnök, Ivan Stambolić meggyilkolásában vállalt szerepe miatt, amire 2000-ben került sor, és a Vuko Drasković ellenzéki politikus elleni 1999-ben történt merénylet miatt.

 hirdetes_810x300  

 

Ćuruviját 1999. április 11-én gyilkolták meg, saját háza előtt. Két, egyelőre ismeretlen maszkos elkövető négy lövést adott le rá hátulról, majd mellbe és fejbe lőtték. Nem sokkal azután került erre sor, hogy az Észak-atlanti Szövetség (NATO) megkezdte légicsapásait Szerbia ellen, hogy rákényszerítse a Koszovóból való kivonulásra. Ćuruvija élesen bírálta Miloševićet, ezért az újságíró családja többször is azzal vádolta meg az egykori elnököt, hogy személyesen adta ki Ćuruvija megölésére a parancsot.

 

omediach.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!