Nyitókép forrása: businesstoday.in

 

A Boeing a múlt pénteken bejelentette, hogy 20 százalékkal visszavágja a korábban legnépszerűbb modelljének tartott 737 MAX típusú utasszállító gépeinek gyártását. A bejelentésre egy csapásra három százalékkal esett vissza az amerikai cég részvényárfolyama, és magával rántotta a főbb beszállítóit is.

 

Az elmúlt fél évben történt két, összesen 250 ember halálát okozó légikatasztrófa miatt döntött így a Boeing. Nemrég ugyanis hivatalosan is megerősítették, hogy mindkét balesetet a Boeing gyártási és szoftverhibája okozta. A vállalat bejelentése szerint a gépek gyártását a korábbi 52 darab/hónapról 42 darab/hónapra csökkentették. Egyébként a Being 737 MAX szériájának 8-s típusa 102 millió dollárba kerül, de több száz megrendelésre számíthattak (volna) a közeljövőben, hosszú távon pedig több ezerre.

 

A Reuters hírügynökség közlése szerint a Boeing döntése egyértelműen jelzi, hogy nem számol a MAX-széria gépeire vonatkozó felszállási tilalom közeljövőben történő feloldására. És ez csak az egyik szempont: ha fel is oldják a korlátozást, az is kérdés lesz, hogy vajon az utasok mennyire lesznek hajlandó felszállni ezekre a gépekre.

 hirdetes_810x300  

 

Tény, hogy Boeing egy technikai kiegészítéssel állítólag megoldotta a két légikatasztrófa hátterében álló problémákat.

 

Az indonéziai Lion Air és az etiópiai Ethiopian Airlines járatainak tragédiája azért következett be, a repülőgép automatikus stabilizáló rendszere, az MCAS hibásan értelmezte az érzékelők adatait. Az egyébként normális szögben haladó gépről „azt hitte” a rendszer, hogy meredeken emelkedik kis sebesség mellett, ezért átvette a gép irányítását és lefelé nyomta az orrát. A pilóták többször is megpróbálták visszavenni az irányítást, de a rendszer elkerülhetetlenné tette a katasztrófát. A Lion Air pilótái például 20-szor próbálták felhúzni az utasszállítót, de az MCAS 20-szor nyomta le a gép orrát.

 

Körkép.sk, CTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!