Nyitókép: EP

 

A kereszténység nem a múlt múzeumba való része, hanem az európai értékrend alapja, amely biztosítja az eligazodást a jövőben – hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös EP-választási kampányindító rendezvényén Münsterben.

 

Az európai történelem fordulópontjaként számon tartott 1648-as vesztfáliai békeszerződés megkötésének egyik fő helyszínén tartott kampányindítón a CSU-s politikus emlékeztetett arra, hogya kontinens lakosságának kétharmada valamely keresztény felekezet hívének vallja magát.

 

 hirdetes_810x300  

A vallásszabadság ugyan a legfontosabb európai vívmányok egyike, de „büszkék vagyunk arra, hogy ezt a földrészt a kereszténység formálta, amely nem múzeumba való, hanem orientációt nyújt a holnaphoz” – emelte ki Manfred Weber, hozzátéve, hogy a CDU/CSU pártszövetség és az EPP elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.

 

A migrációval kapcsolatban aláhúzta, hogy a keresztény értékrendet valló politikusoknak törődniük kell a rászorulókkal, ezért a menekültpolitikát továbbra is a „humanitárius megközelítésre” kell alapozni, de arról is gondoskodni kell, hogy rend és törvényesség uralkodjék az Európai Unió (EU) külső határán.

 

Elmondta: munkáját az a felfogás vezérli, hogy az EU-t „a polgárok szemszögéből nézve” kell megközelíteni, és a brüsszeli bizottság vezetőjeként ezt az alapelvet érvényesítené a szabályozás és a bürokrácia túlburjánzása elleni küzdelemben is.

 

Kiemelte, hogy az EU „nyomás alatt van, védekezésre kényszerül”, és ennek megváltoztatásához új szemléletmód szükséges. El kell érni, hogy a biztonságra, a jólétre és a szabadságra épülő „European way of life” – európai életforma – követésre érdemes példa, modell legyen a világ más térségeinek. Ezt az életformát nem csupán megvédeni, hanem terjeszteni is kell és „ki kell jönni a defenzívából, át kell lendülni az offenzívába” – fogalmazott Manfred Weber.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.