Nyitókép forrása: foxnews.com

 

A The Washington Post című lap és az ABC televízió közös felmérése szerint amerikaiak 55 százaléka nem szavazna Donald Trumpra a jövő évi elnökválasztáson.

 

A hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezetteknek csak 39 százaléka elégedett Donald Trump eddigi teljesítményével.

 

Arra a kérdésre, hogy 2020-ban szavaznának-e Donald Trumpra, a megkérdezettek 14 százaléka azzal válaszolt, hogy fontolóra venné ezt, 28 százalékuk pedig határozottan támogatná Trump második elnöki ciklusát.

 hirdetes_400x285  

 

A felmérésből kitűnt, hogy  a Trumpot  nem támogatóknak csupán 29 százaléka voksolna a Demokrata Párt elnökjelöltjére. Kétharmaduk  ugyanakkor  azt mondta, megvárja, ki lesz a demokraták jelöltje, és majd ezt követően dönt.

 

A közvélemény-kutatást a két médium ezer fő körében, telefonon végezte.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!