Nyitókép: hirado.hu

 

A Szentszék rövid közleményben jelentette be pénteken, hogy Ferenc pápa elfogadta Vilson Dias de Oliveira püspök, a brazíliai Limeira egyházmegye vezetőjének lemondását. 

 

Brazíliai sajtóforrások szerint Oliveira püspök fedezte az egyházmegyéjében papok elkövette szexuális visszaéléseket, valamint zsarolási ügybe is keveredett.

 

Ezzel egy időben a Szentszék bejelentette, hogy a vatikáni bíróság felmentette Herman Geissler atyát, a Hittani Kongregáció tagját. Herman Geisslert szexuális zaklatással vádolták: a pap januárban lemondott a kongregációban betöltött tisztségéről. Az öt tagú vatikáni bíróság a papot nem találta bűnösnek.

 hirdetes_810x300  

 

Alessandro Gisotti szentszéki szóvivő közlése szerint Ferenc pápa Lengyelországba küldi Charles Scicluna érseket, vatikáni ügyészt, aki az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálását vezeti. Scicluna érsek most vizsgálatot indított a varsói egyházmegyében történt esetekről, miután erről lengyel dokumentumfilm is készült, amelyet néhány nap leforgása alatt 17 millióan látták a közösségi videómegosztó oldalakon.

A szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa a lengyelországi apostoli nuncius közvetítésével közelségét fejezte ki a lengyeleknek.
Az egyházfő május 9-én adott ki motu proprio (saját kezdeményezéséből) apostoli rendelkezést a kiskorúak védelméről, pontosan megszabva az egyházmegyék kötelességeit szexuális visszaélések gyanúja esetén.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!