Nyitókép: Euronews

 

Franciaországban és Olaszországban is szélsőjobboldali, bevándorlásellenes párt nyert az európai parlamenti választásokon.

 

Marine Le Pen szerint a nép győzött Franciaországban, az EP-választás pedig Emmanuel Macron elnök politikájáról és személyéről tartott népszavazásnak nevezte.

A hagyományos pártok elhalványultak. A Nemzeti Tömörülés és a Macron-féle Lendületben küzdelme megerősíti, hogy az új politikai színtér a nacionalisták és a globalisták között alakult ki

 

– fogalmazott Marine Le Pen.

 hirdetes_400x285  

 

Emmanuel Macron francia államfő számára csalódást kelthet a második hely, amely újabb csapás a sárgamellényes tüntetések után.

 

Olaszországban a Matteo Salvini-vezette Liga nyert. Az olasz válogatott mezben szavazó belügyminiszter nagy sikert ért el. Miután leadta szavazatát, arról beszélt, hogy Olaszország meg tudja változtatni az erőviszonyokat Európában.

 

A francia és az olasz szélsőjobboldali vezető szívesen látná a Fideszt és a Jarosław Kaczyński vezette lengyel kormánypártot a Szabadság és Nemzetek Európája nevű frakcióban. Orbán Viktor egyelőre nem foglalt állást, a választások előtt azt mondta, meglátja, milyen irányba halad az Európai Néppárt, annak függvényében fog dönteni a Fidesz jövőjéről.

 

A szélsőjobboldali erők közül a legnagyobb meglepetést a német Alternatíva Németországért okozta, amely bár javított 2014-es eredményén, de így is több szavazatra számított.

 

Németországban a Zöldek erősödtek meg, megduplázva az előző EP-választáson elért eredményüket, 21 százalékot szereztek

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!