Nyitókép forrása: apnews.com

 

Megugrott az olaj világpiaci ára, miután az Ománi-öbölben kigyulladt egy, más források szerint két olajszállító tanker. Közlések szerint a tűz kitörését robbanás előzte meg, amit torpedó okozott.

 

Az Egyesült Királyság Tengeri Kereskedelmi Szervezete pedig figyelmeztetést adott ki, és „rendkívüli óvatosságra” intett minden, a térségben mozgó kereskedelmi hajót.

 

Jelentések szerint a tanker (vagy tankerek) vészjelzést adott le a legközelebbi egyesült arab emírségekbeli kikötői központnak. A hajó(k) személyzetét evakuálták, a Reuters torpedótámadást említett.

 hirdetes_810x300  

 

A hír megjelenését követően az olajára meredeke emelkedésbe kezdtek. Az előző napi négy százalékos esés után csütörtök délelőtt már 3 százalékos növekedés volt tapasztalható a tőzsdén. A Brent irányadó olajár négy százalékot nőtt.

 

A térségben nagy a feszültség az USA és szövetségesei, valamint Irán miatt. Iránt korábban négy tanker megtámadásával is vádolták, azok ellen „szabotázsakciót” követtek el, megrongálva a hajótestet. Irán felelősségét támasztotta alá az Egyesült Arab Emírségek múlt heti, ENSZ-nek bemutatott jelentése is, amely szerint a májusi szabotázsakciókat „kifinomult és összehangolt” művelet részeként követék el, amely egy ország szerepére enged következtetni. A jelentés konkrétan nem tett említést Iránra, ám az elmúlt hetek retorikája miatt az utalás nehezen félreérthető.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!