Nyitókép: mti.hu

 

Nem volt ittas és nem állt kábítószer hatása alatt a dunai hajóbaleset időpontjában a Viking Sigyn ukrán kapitánya – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden Budapesten újságíróknak.

 

Csécsi Soma a mentés, a vizsgálat és a kutatás körülményeit ismertető sajtótájékoztatón közölte: a balesetet követően rögtön mintát vettek a kapitánytól, a vizsgálat negatívnak bizonyult.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátette: a BRFK 60 tagú nyomozócsoportot állított fel a baleset körülményeinek tisztázása, a felelősség megállapítása érdekében.
A szóvivő felidézte, hogy Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 után öt perccel ütközött neki a koreai turistákat szállító Hableány sétahajónak, aminek következtében a Hableány elsüllyedt.

 

Az első vízirendőr negyed 10-kor, még azelőtt a helyszínen volt, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, és sikerült két embert kimentenie a vízből.
A balesetet követően azonnal szemlét tartott a rendőrség a Vikingen. A nyolcórás, nautikai, igazságügyi és hajózási szakértők részvételével megtartott vizsgálat alkalmával 5 ezer fényképet készítettek és lefoglalták a hajó informatikai rendszereinek teljes, több mint 2 terabyte mennyiségű adatállományát – közölte Csécsi Soma.

 

Budapest, 2019. június 18.
Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) szóvivõje (szemben, b2) sajtótájékoztatót tart a Rendõrségi Igazgatási Központban 2019. június 18-án, a május 29-én történt dunai hajóbaleset kapcsán elrendelt nyomozás állásáról, valamint a balesetben eltûnt személyek keresésérõl. Balra Fülöp Gergely alezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálatának fõosztályvezetõ-helyettese. A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta 18 holttestet találtak. A még hiányzó három embert a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethetõ hajóval, valamint parti egységekkel keresik.
MTI/Soós Lajos

 

Hozzáfűzte, hogy a hajó további visszatartása nem volt indokolt, vagyis jogszerűen és szakszerűen engedték el.
A BRFK – folytatta – a baleset után rögtőn nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen.

 

A hajó ukrán kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását, ám a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el.
Az eddigi vizsgálat során a gyanúsított mellett tanúként 78 embert hallgattak ki és további 230 embert hallgattak meg, illetve 16 térfigyelő kamera felvételeit gyűjtötték be.

 

A Vikingen a bizonyítás érdekében végeztek egy újabb szemlét június 10-én Visegrádon. Ezt követően sem volt indokolt a hajó visszatartása – hangsúlyozta.

 

Ugyanakkor egy korábbi hajóbaleset okán felvették a kapcsolatot a holland rendőrséggel – mondta.

 

Budapest, 2019. június 18.
Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) szóvivõje sajtótájékoztatót tart a Rendõrségi Igazgatási Központban 2019. június 18-án, a május 29-én történt dunai hajóbaleset kapcsán elrendelt nyomozás állásáról, valamint a balesetben eltûnt személyek keresésérõl. A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta 18 holttestet találtak. A még hiányzó három embert a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethetõ hajóval, valamint parti egységekkel keresik.
MTI/Soós Lajos

 

Arról is beszámolt, hogy a Hableányon, a hajó kiemelése után rögtőn megkezdték a szemlét, ami 26 órán keresztül tartott. Továbbá el kellett távolítani a hajótestből 7 köbméter gázolajjal szennyezet homokot, 5 köbméter gázolajos vizet és 2 köbméter gázolajat.

 

A kutatásról azt mondta, hogy azt a Margit hídtól az országhatárig terjedő magyarországi, 215 kilométernyi Duna-szakaszon folytatják, mindaddig, amíg „reális esély” van a még eltűntként kezelt három áldozat megtalálására.

 

A kutatás nem csupán a folyón zajlik, hanem az ár- és hullámtéren is, a rendőrség valamennyi bevethető hajójának részvételével. Továbbá parti egységek, helikopterek és drónok is segítik a munkát – ismertette Csécsi Soma.

 

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyomozás feladata annak kiderítése, hogy ki állt az ütközés időpontjában a Viking kormánykerekénél.
Ugyanakkor arról nem kívánt tájékoztatást adni, hogy a kihallgatás alkalmával mint mondott az ukrán kapitány.

A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 18 holttest került elő, ám három embert – valamennyien koreaiak – még keresnek a hatóságok.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!