Nyitókép forrása: euractiv.com

 

Ma délután kezdődik az uniós országvezetők kétnapos EU-csúcsa, amelyen elsősorban az Európai Bizottság kulcsfontosságú pozícióiról fognak tárgyalni, de valószínűleg szó lesz még az uniós büdzséről, a klímaváltozás elleni intézkedésekről is – ez utóbbiak ugyanis mind alku tárgyát képezik a pozícióosztás játszmájában.

 

Szlovákia és a Visegrádi Négyek a jelek szerint a negyedik legfontosabb pozíció, a kül- és biztonságpolitikai főmegbízotti pozíció megszerzésére esélyesek. Saját jelöltjeik között Maroš Šefčovič szocialista EB-alelnök, valamint a lengyel elnöki iroda vezetője, Krzysztof Szczerski neve merült fel. A Bruxinfo összefoglalója szerint azonban aV4 hivatalosan még egyetlen pozíció mellett sem kötelezte el magát. Sőt, a bolgár Kristalina Georgieva (korábban szintén bolt európai bizottsági alelnök) is élvezi támogatásukat.

 

Az uniós külügyi fődiplomata posztjának kérdése azonban a mostani csúcs ellenére még nyitva maradhat, és előfordulhat, hogy csak két kulcspozícióról születik majd megállapodás: az EB és az Európai Tanács elnöki posztjáról.

 hirdetes_810x300  

 

Magyar Nemzet: Kiemelt uniós posztot szerezhetnek a V4-ek

 

Jelenleg a parlament összetételén túl más szempontokat is kénytelenek lesznek figyelembe venni a döntéshozók. Mivel a standard pártok elvesztették az EP-n belüli kényelmes többségüket, több kompromisszumra szorulnak rá, ha célt akarnak érni. Korábban az Európai Néppárt adta az EP és az EB elnökét is, mára már megelégszenek azzal is, ha legalább az Európai Bizottság elnökségét, vagy az Európai Központi Bank vezetői tisztségét megkapják. A maradék három pozíción a szocialisták és a liberálisok osztozkodhatnak.

 

Ami az Európai Tanács elnöki posztját illeti, vele kapcsolatban a lengyel Donald Tusk helyére a néppárti horvát miniszterelnököt, Andrej Plenkovicot emlegetik, de ami sokkal érdekesebb, hogy szocialista oldalon Joseph Muscat máltai miniszterelnök neve merült fel. Muscat máltai kormányzása azonban egybeforrt Daphne Caruana Galizia okynomozó újságírónő autóbombával való meggyilkolásával. Az újságírónő épp Muscat feleségének offshore ügyleteiről rántotta le a leplet.

 

A visegrádi országok polgárai sem Webert, sem Timmermanst nem támogatják

 

Felmerült Frans Timmermans neve is, ő viszont a Visegrádi Négyek számára elfogadhatatlan – még ha a holland politikust saját támogatja is.

 

A ma kezdődő csúcs másik fontos témája a klímasemlegesség elérésének céldátumára. Jelenleg 2050-ről szólnak a tervek, de eddig Németország, a Visegrádi Négyek, a bolgárok, a románok és a balti országok elutasították a céldátumot. Ám ahogy elkezdődtek a pozíciókért folytatott tárgyalások, a németek és a szlovákok is jelezték, hogy hajlandóak elfogadni a javaslatot bizonyos feltételekkel.

 

Vakok között világtalan: Manfred Weber még mindig a legesélyesebb jelölt az EB-elnöki posztra

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!