Magdolna
  • HUF: 325.38
  • USD: 1.12
  • 21 °C
  • 30 °C
Külügyek

Lezuhant két harci repülőgép Németországban, az egyik pilóta meghalt

Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg

Nyitókép: defenseworld.net

 

Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn, az egyik pilóta meghalt. 

 

A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében. A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilóta katapultált.

Hirdetés(X)

 

A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér. A repülők fegyverzet nélkül gyakorlatoztak.

 

Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg – áll a közleményben.

 

 

Sajtójelentések szerint az életben maradt pilóta egy fa koronájában landolt ejtőernyőjével. A két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott.  A lángokat időközben eloltották.

 

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen.

 

A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat – áll az MDR beszámolójában.

 

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. A pilótákat nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek és kutyás rendőri egységek mozgósításával keresték.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás