Nyitókép: twgram.me/illusztráció

 

Kártérítést fizet a holland állami vasúttársaság (NS) a második világháború alatti deportálásokban játszott szerepe miatt, több tízmillió eurót fognak elosztani a holokauszttúlélők és hozzátartozóik között – jelentette be a vállalat csütörtökön.

 

A társaság közleménye szerint „sok tízmillió eurót” különítettek el a náci koncentrációs táborokba szállított, főként zsidó és roma áldozatok, illetve a rokonaik számára.

 

A még életben lévő nagyjából ötszáz túlélő fejenként 15 ezer eurót, az özvegyek 7500 eurót, az áldozatok gyerekei 5000 eurót fognak kapni.
Mint írták, a közreműködés a zsidók deportálásában „fekete lap a cég történetében”.

 hirdetes_400x285  

 

„Lehetetlen olyan pénzösszeget meghatározni, amely akár minimálisan is kárpótolhatna az érintettek szenvedéséért” – szögezte le Job Cohen, a tavaly felállított kompenzációs bizottság vezetője.

A második világháború alatt mintegy 100 ezer holland zsidó, az ország zsidó közösségének 70 százaléka veszett oda. Többségüket elhurcolták, majd koncentrációs és megsemmisítő táborokban ölték meg. A városokban összegyűjtött, deportálásra kijelölt áldozatokat Hollandián belül vonattal szállították tranzittáborokba, ahonnan aztán tovább vitték őket a haláltáborokba.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!