Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Az időjárás-előrejelzés alapján szombaton megrendezik a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

 

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos levegőhőmérséklettel.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.

 

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 kilométert úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

 

Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett kilométert illetően átlépnék az egymilliós határt. Tavaly háromszori halasztás után tudták megrendezni az eseményt, amelyen 7107 úszó vett részt.

 

A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

 

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!