Nyitókép: belta.by

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Andrej Danko (SNS) házelnök tudatosan vagy sem protokolláris hibát vétve, Zuzana Čaputová államfő tudta és beleegyezése nélkül meghívtak Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt egy szlovákiai látogatásra.

 

Danko meghívása a Szlovák Nemzeti Felkelés 75. évfordulója alkalmából tartandó besztercebányai ünnepségre vonatkozott. Mivel azonban a protokoll szerint egy másik állam elnökét csak az államfő hívhatja látogatásra, az ügy nemzetközi bonyodalmat okozott.

 

Zuzana Čaputová hivatala jelezte a fehéroroszoknak, hogy Danko meghívása nem elnöki szintű meghívás volt, finoman utalva rá, hogy Lukasenko látogatása ilyen körülmények között nem lenne jó lépés.

 hirdetes_400x285  

 

A Denník N közlése szerint Danko diplomáciai ballépésére reagálva a fehérorosz külügyminisztérium értetlenségének adott hangot, amiért az elnöki látogatás nem került egyeztetésre. Jozef Migaš nagykövetnek a fehéroroszok jelezték, hogy az államfői látogatás nincs megfelelően és a megfelelő szinten előkészítve, maga a belorusz elnök pedig ilyen látogatásokon személy szerint nem szokott részt venni. Egyúttal hivatalos magyarázatot várnak a szlovák külügytől a kialakult helyzetre.

 

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő nem kívánt reagálni a sajtónak Danko ballépése kapcsán, ahogy arra sem válaszolt, örülne-e, ha Lukasenko Szlovákiába látogatna. Fehéroroszország Európa utolsó diktatúrájaként emlegetik a szakértők, ahol a 90-es évek közepe óta nem voltak demokratikus választások.

 

Az egész ügyet tovább bonyolítja, hogy a szlovák külügy delegációja és Peter Pellegrini kormányfő korábban ugyanerre a besztercebányai megemlékezésre hívta meg Donald Trump amerikai elnököt, mikor Washingtonban járt, majd Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, mikor nem sokkal ezután Szentpétervárra látogatott. Miroslav Lajčák korábban nem zárta ki, hogy a két nagyhatalom vezetője Szlovákiában találkozna egymással.

 

Szlovákia és Fehéroroszország kapcsolata egyébként átlagon felüli. A gazdasági kapcsolatok fontossága egy dolog, ám a politikai viszony kiemelt jellegét jól mutatja, hogy Robert Fico egykori kormányfő 2016-ban gyakorlatilag megtörte Minszk külpolitikai-európai elszigeteltségét, és személyesen látogatta meg Lukasenkot. Szlovákia éves szinten 220 millió dolláros kereskedelmet bonyolít Fehéroroszországgal, miközben az idei első negyedév kereskedelmi volumene 18,5 százalékkal nőtt meg a két ország között. Fehéroroszországból főleg gyógyászati eszközöket, vasalapú vezetékeket, poliamid műanyagot, parafát és gépeket importálunk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!