Nyitókép forrása: cnbc.com

 

A közép-kelet-európai országok már évek óta kongatják a vészharangot, mivel elképesztő és már-már veszélyes méreteket öltött a fiatalok kiáramlása a nyugati, északnyugati uniós tagállamokba. Lengyelország és Horvátország különleges intézkedésekkel próbálják otthon tartani az új munkaerőt.

 

Különösen ez utóbbi van rossz helyzetben. Tavaly rendkívüli állapotot hirdettek a fogyatkozó népesség miatt. Csak 2017-ben 80 ezer ember költözött el az országból, zömében fiatal, nyugati fizetésekről álmodó fiatalok. A 4,2 milliós Horvátországban tavaly 17,6 ezerrel volt több a halálozások mint a születések száma. Összehasonlításképp, az 5,4 millió Szlovákiában 4-8 ezerrel több a születések száma, mint a halálozásoké.

 

Lengyelország, a V4 legnagyobb gazdasága sincs túl előnyös helyzetben. Abszolút számokban ugyanis épp Lengyelországból távozik a legtöbb fiatal munkavállaló. Miközben az országnak a következő öt évben legalább 5 millió új munkavállalóra lenne szüksége, több mint két millió lehet a külföldön élő lengyelek száma. A hangsúly a leheten van, tekintve, hogy teljesen megbízható adatok nem állnak rendelkezésre.

 hirdetes_400x285  

 

A lengyel kormány ma már odáig ment, hogy az összes 26 év alatti munkavállalónak eltörölte a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségét, a 25-30 év közöttiek adóterheit pedig a felére csökkenti. Nem véletlenül: a közép-európai gazdaság lendületét kezdi aláásni a demográfiai kátyú.

 

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a fenti kedvezményekről szóló törvényjavaslat beterjesztését azzal indokolta, hogy csak az elmúlt 15 évben 1,7 millió lengyel állampolgár költözött ki nyugatra. Ez pedig annyit tesz, mintha egész Varsó elnéptelenedett volna.

 

Horvátország az adókedvezmények terén követi a lengyel példát, amely abból indul ki, hogy az évente 85 528 zlotynál kevesebbet keresők mentesülnek az adókötelezettség alól.

 

Lesújtó szlovákiai népességstatisztika rémisztő következményekkel

 

Van ahol adókedvezmény, van ahol családtámogatás

 

Egyébként Közép-Kelet-Európa országai már jó ideje aggódnak a munkaerőhiány okozta problémák miatt, amely a kedvezőtlen demográfiai folyamatokra vezethetők vissza: a gyermekvállalás elmaradása vagy kitolódása, az elvándorlás és az elöregedés. Magyarországon jelentős családtámogatási programmal vették fel a harcot az említett kedvezőtlen trend ellen, és bár sokan kételkednek a program sikerében (zömében nyugati elemzőkről van szó), legalább rendszerszinten próbálnak azért tenni, hogy anyagilag vállalható legyen a Kárpát-medencében kettő, vagy annál több gyermeket vállalni.

 

Szlovákiában is jelentős méreteket ölt az elvándorlás, ennek ellenére a kormányzat nem sok mindent tesz a fiatalok itthon tartása érdekében. Inkább hajlik a külföldi munkaerő beáramlásának segítésére, mint hogy adókedvezményekkel ösztönözze a hazai munkavállalást. A minimálbér-emelés most hangzatos kampányszlogen, de az ország 2,8 millió munkavállalójából mindössze 160 ezret érint az intézkedés, miközben a bérekre telepedő adó és járulékterhek évről évre tovább nőnek.

 

Közép-Kelet-Európából csak a 2017-es évben több mint 17 millióan távoztak, ezek 32 százaléka 15-34 év közötti. Többségük célpontja Svédország, az Egyesült Királyság vagy Németország volt. Az unión belüli munkaerő-migráció legnagyobb kibocsátó országai Lengyelország, Románia, Olaszország és Portugália voltak.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.