Nyitókép: youtube.com

 

A mekkai zarándoklat a hitről és nem a politikai ellentétekről szól, ezért a szaúdi hatóságok kérik is, hogy a hívek utóbbiakat hagyják hátra – közölte Sógor Dániel arabista az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

 

Augusztus 9-én kezdődik meg a háddzs, vagyis az iszlám híveinek öt-hat napon át tartó mekkai zarándoklata. A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám csak azok számára teszi kötelezővé a mekkai zarándoklatot, akik fizikailag képesek erre és anyagilag is megengedhetik maguknak. Szintén érdekesség, hogy a zarándoklat alatt a nők sem arcukat, sem kezüket nem fedhetik el, mivel ez megnehezítené a kapcsolatot istennel.

 

mti.hu

A zarándoklat egyébként az iszlám ötödik pillére a hit megvallása, a napi ötszöri ima, az adakozás és a ramadáni böjt mellett – ismertette Sógor Dániel.

 hirdetes_810x300  

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!