Nyitókép: REUTERS/Yara Nardi

 

Fordulat következhet be az olasz bevándorlási politikában és megszaporodhat az olasz partokra érkező migránsok száma, ha az Öt Csillag Mozgalom átmeneti kormányt alakít az ellenzéki Demokrata Párttal – figyelmeztetett Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kedden Facebook-bejegyzésében.

 

„Remélem, hogy nem alakít kormányt az Öt Csillag Mozgalom Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfővel. Különben megint az lenne Olaszországban, mint az utóbbi években, amikor a szociáldemokraták voltak hatalmon, s évente félmillió migráns érkezett”

 

– hangsúlyozta a bevándorlásellenes Liga vezetője.

 hirdetes_810x300  

 

Salvini kiemelte: jelenleg is azon dolgozik, hogy megakadályozza az Open Arms és Ocean Viking mentőhajók fedélzetén lévő több mint 500 migráns partra szállását Olaszországban.

 

Salvini belügyminiszteri kinevezése – 2018 júniusa – óta szigorú bevándorlási politikát folytat. Ennek keretében az olasz parlament a múlt héten egy újabb biztonsági csomagot fogadott el.

 

A jogszabályok értelmében a belügyminiszter rendeli el az olasz nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott hajók kitiltását az olasz tengerekről, nem engedélyezve ezek áthaladását, kikötését vagy az olasz felségvizeken való megállását. A belügyminiszternek ehhez minden esetben a védelmi és közlekedési miniszter beleegyezésére is szüksége van – amit utóbbiak eddig minden esetben megadtak.

 

A törvénycsomag első négy cikke az Olaszországba migránsokat szállító NGO-hajókra vonatkozik. A szöveg hangsúlyozza, hogy a civilhajók az illegális bevándorlást pártolják.

 

A migránsokkal olasz parton kikötő NGO-hajó kapitányát – a korábbi intézkedésekhez képest szigorúbban – 150 ezertől egy millió euróig terjedő közigazgatási szankcióval sújtják, a hajót az olasz hatóságok lefoglalják, és egy idő után állami tulajdonnak nyilvánítják, az NGO-nak való visszaszolgáltatás helyett.

 

A törvény értelmében a hajó kapitánya 3 évtől 10 évig terjedő börtönt kockáztat, ha nem engedelmeskedik az olasz hatósági és katonai hajók tiltó felszólításának.

 

Az M5S jelenlegi koalíciós partnere, a Liga a múlt héten mondta fel az együttműködést, s új választásokat sürgetett. Salvini később aggasztónak nevezte azt, hogy az M5S a Ligát megkerülve összeállna a PD-vel egy új kormánykoalíció érdekében. Hétfőn Luigi Di Maio, az M5S vezetője ugyanakkor Facebook-oldalán arról írt, hogy pártja nem kíván szövetségre lépni a Demokrata Párttal az esetleges előrehozott választások elodázása érdekében.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!