Nyitókép forrása: twitter/hong kong free press

 

Több százezer ember tüntet Hongkongba a demokrácia mellett – és a pekingi központi kormány ellen, miközben Kína egyre keményebb figyelmeztetéseket küld a városnak.

 

Az elmúlt tíz hét során számtalan demonstrációra, erőszakos fellépésre került sor. Ez utóbbiaknak a főszereplője nem mindig rendőrség volt, a tüntetők között is voltak agresszívabbak, de Kína is küldött „civil szabadcsapatokat” a helyzet eszkalálódásához.

 

Közben a kínai hadsereg a Hongkonghoz közeli Shenzhenben katonákat és katonai páncélos járműveket mozgósított, nem kizárt, hogy katonai beavatkozásra került sor. Egy törvényi kiskapu ugyanis lehetővé teszi, hogy a kínai hadsereg a „közrend visszaállítása céljából” átvegye a város feletti irányítást, ha a város erre kéri.

 hirdetes_810x300  

 

Vasárnap több forrás több százezer fős megmozdulásokról számolt be, ezek a demonstrációk Hongkong több helyszínén zajlanak vagy zajlottak. Ezúttal különösebb rendbontás (eddig) nem történt, csupán a forgalomban okoztak kellemetlenséget a városnak.

 

A mostani tüntetéseket a hatóságok de maguk a szervezők is megpróbálták békésebb mederbe terelni, mert az elmúlt hetek erőszakos képsorait látva sokan feltették a kérdést, hogy valóban ezen az úton akarják-e szolgálni a demokrácia védelmét. A mostani hétvégén a kisgyermekes családoktól az idősnyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát.

 

A hongkongi tüntetéshullám egy kiadatási törvénymódosítás kapcsán robbant ki két és fél hónappal ezelőtt. Az ugyanis megkönnyítette volna Peking számára a központi kormányzattal kritikus személyek felelősségre vonását. Hongkong ugyanis (papíron) 2047-ig élvez autonómiát, amely azonban komoly politikai kihívást jelent Pekingnek. Az autonóm város a melegágya a mellékutas (értsd: a központosított gazdasági rendszert elkerülő) gazdasági szereplőknek, a központi kormányzat kritikusainak és a kormányzatot bíráló folyóiratoknak és könyveknek is – sok kellemetlenséget okozva ezzel Pekingnek.

 

Körkép.sk, BBC.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!